Mesterházy
Álláspont

Eldőlt.

Feltehetőleg eldőlt már régebben, csak szükség volt egy kis izgalomra, találgatásra – mert úgy mégis fontosabbnak tűnik a dolog. Eldőlt tehát, hogy Mesterházy Attila lesz az MSZP miniszterelnök-jelöltje a következő választáson.

Mielőtt róla szólnánk, beszéljünk kicsit arról, aki nem lett az MSZP miniszterelnök-jelöltje. (Addig hátha eszünkbe jut valami Mesterházyról…) Szóval arról, aki nem lett: Kovács Lászlóról. Mert mégis csak jellemző, hogy Kovács László neve egyáltalán felmerült, sőt, ahogy a legutolsó hírek mutatták, komolyan felmerült. S számos szocialista megfogalmazta, hogy Kovács bizony több szavazatot hozhatna a pártnak, mint Mesterházy.

És tényleg…

A jó öreg Kovács László minden bizonnyal a nyugdíjazott és tisztességtelenségben megőszült volt munkásőrök között jobban aratott volna. S lássuk be, ez a réteg az MSZP jelenlegi utolsó esélye. Mi tagadás, jó lett volna látni, ahogy a tisztességtelenségben megőszült Kovács László beszél az MSZP megújulásáról. Átjött volna a „message”, ahogy mostanában mondani szokás… De hát, győzött a fiatalság.

Győzött Mesterházy, s nem húzhatjuk tovább az időt, róla kell szóljunk valamit.

Mindenekelőtt le kell szögeznünk a legfontosabbat: Mesterházy soha életében nem dolgozott. Egyetemekre járt, aztán mindjárt belevetette magát a politikába. Ezt azért kell mindjárt a legelején leszögeznünk, mert Orbán Viktorral szemben 1998 óta ezt emlegetik a seggfejek. A szoci nyugdíjasok, egykori munkába belerokkant párttitkárok meg a többi. Ezért gondolom, hogy Mesterházyról hamarosan szintén elmondják ezt az állatságot.

Amúgy Mesterházy kiművelt emberfő, valóban, minden cinizmus nélkül. S ugyan soha életében nem dolgozott (haha, ugye milyen nehéz az élet, meg a hazug embert hamarabb utolérni, mint a sánta kutyát, idióták!), ilyen képzettséggel, ennyi nyelvismerettel akár fideszes is lehetne. A Fidesz-kormány idején jelentkezett is a Miniszterelnöki Hivatalba munkára, miképpen az egyetemi éveik alatt Ujhelyiék is végigjárták a pártokat, többek között a szegedi Fidesznél is bejelentkeztek, csak hát, oda nem kerültek be. Így aztán a sor végén bekopogtattak az MSZP helyi irodájába – ne feledjük, az 1990-es évek elején járunk! –, ott meg ücsörgött néhány szőrehullató vén komcsi, s azok felettébb megörültek a „fiataloknak”. Így lettek ők emeszpések. S ha Orbánék idején felveszik Mesterházyt a MEH-be, akkor most ő sem az emeszpé miniszterelnök-jelöltje. Ám a sors útjai kifürkészhetetlenek.

Mesterházy útja az MSZP-be vitte őt. Lehetett volna másképpen is – de nem lett másképpen. Volt erre persze némi családi indíttatás is. Annak idején három nőgyógyász volt Veszprémben. A Csergőfi, a Csongrádi meg a Mesterházy. A Csongrádi doktor úr jobbos volt, őt száműzték Tapolcára. A Csergőfi doktor úr meg munkásőr volt – képzeljenek el egy nőgyógyász munkásőrt, hű, a mindenit! –, s az ő kebelbarátja meg a Mesterházy doktor úr lett. Ennek a mi Mesterházynknak a papája. Tehát Mesterházy – aki még soha életében nem dolgozott – hamar megismerhette odahaza az eszmét.

De ez sem baj. Igazából nincs is baj.

Mesterházy most miniszterelnök-jelölt, és majd sokat fog szerepelni a médiában. Nagyjából már megtanulta, amit egy ifjú emeszpésnek meg kell tanulnia. Profin fog hazudozni, kibújni minden felelősség alól stb. A zselézett haja hozhat plusz egy százalékot, a bajusz-szakáll kombinációja meg még egyet. Igaz, Freud mester egy helyütt megjegyzi, hogy az a férfi, aki napi öt percnél többet fordít arcszőrzete ápolására, másra is hajlandó.

Igen. És nagyjából ennyi, amit Mesterházyról tudni, megjegyezni érdemes.
Bayer Zsolt

Kecskemét
Álláspont

Senki nem tud semmit.
Senki által sem felügyelt, senki által nem figyelt, ellenőrzött, működtetett minisztérium volt a sportminisztérium.

Nincsen az a titkos NASA-laboratórium, amely hasonlatos lehetne hozzá.

Onnan csak kinőttek a nagyok, a hatalmasok. Onnét jött maga Gyurcsány, maga Szilvásy, s az új arc, Mesterházy.
Onnan jött majd az összes új undok.
Az egykor volt sportminisztériumban csak Kafka tudott volna eligazodni.

Ő értett a képtelenségekhez. Jozef K. is, Gregor Samsa is kényelmes otthonra lelt volna ottan.
De ott sajnos az új undokak leltek kényelmes otthonra.
S onnan ment ki a pénz is, persze. Onnan is. S úgy tudott kimenni, hogy nem látta senki. Senki sem adott rá engedélyt, senki sem felügyelte, ellenőrizte, senki sem kérdezett semmit sem.

Úgy tűnik most, immáron az összes egykori tisztségviselő vallomását ismerve, hogy Zuschlag János éjszakánként egyedül járt be a sportminisztériumba. A portást (aki nyilván nem tud semmit) egy kábítólövedékkel elkábította, majd felment a nagy, központi széfhez, amelyhez saját kulcsa volt, s onnét kisebb-nagyobb összegeket kivéve távozott. Másnap reggel bement, köszönt a még mindig kótyagos portásnak, frissen, energikusan köszöngetett jobbra és balra, majd az előző éjjel kivett kisebb-nagyobb összegekhez utólagosan elismervényeket, engedélyeket, igazolásokat készített, melyeket aláíratott a gyanútlan tisztségviselőkkel. Miniszterrel, államtitkárral, helyettes államtitkárral, taki nénivel. A rendszer nagyszerűen, pompásan és hibátlanul működött, egészen addig, amíg Zuschlag egy végzetes napon rosszízű viccet engedett meg magának a zsidó áldozatok rovására.
Utána hamar összedőlt minden.

S Zuschlag azóta előzetesben üldögél.
Gyurcsány meg nem tud semmiről. Szilvásy, a „féreg”, ahogy Zuschlag maga nevezi, szintén nem tud semmiről. Illetve csak annyiról, hogy az ügyészség a hibás. Ocsovai, egykori helyettes államtitkár állítja, hogy Mesterházy adott instrukciókat a pénzek elosztására vonatkozóan. Mesterházy egykori államtitkár állítja, hogy nem adott instrukciókat, sőt, meg sem keresték ilyen ügyekben. Ellenben Ocsovai…
Tényleg összedőlt minden.

Kecskeméten ott adja egymásnak a kilincset az egész bűnbanda, és összevissza hazudozik, és keni egymásra a mocskot.

Zuschlag meg, a képek tanulsága szerint már csak röhög az egészen. S végül is, lássuk be, ebben az egész történetben ő a legbecsületesebb, legőszintébb, legártatlanabb figura immár. Azzá nőtte ki magát a többi mellett. S mindent tud, de ő az egyetlen, akiben maradt annyi betyárbecsület, hogy hallgat. Vagy mondtak neki valamit, amiért érdemesebb hallgatnia, és egyedül elvinnie a balhét.
Aki viszont tényleg megérdemli feltétlen bizalmunkat és támogatásunkat, az a kecskeméti bíróság, ügyészség – a kecskeméti igazságszolgáltatás. Ha ők nem lennének, talán Zuschlag-ügy sem lenne.

De vannak, szerencsére. És teszik a dolgukat. Az MSZP börtönválogatottja pedig megkezdi az alapozó edzéseket, s a jövő idényben már akár szép sikereket is elérhet a házi bajnokságban.

Különösen, ha hamarosan csatlakozik hozzájuk balhátvédnek Kolompár Orbán, cigánypénzügyi szakértő.
Aki immáron szintén bíróság előtt áll, és próbálja megmagyarázni, hová lettek a milliók.
S hol áll bíróság előtt Kolompár?
Naná, hogy Kecskeméten!

Jó hely az, no, és mindig is az volt. Már akkor, amikor kiállította nyalka verbunkját.

Igazság
Álláspont

Igen, ha már én írtam az olaszliszkai borzalom kapcsán a legnagyobb botrányt kiváltó cikket –minden sorát fenntartom, és büszke vagyok rá! –, akkor talán helyes, ha le is zárom a sort.

Amit nem lehet lezárni.

Mert Szögi Lajost nem lehet feltámasztani. S a lányai soha, sajnos, soha nem fogják tudni elfelejteni azt, ami azon a napon az apjukkal történt.

Talán – s remélem, hogy így van –, Szögi tanár úr leányai miatt is súlyosbodott az ítélet.

Mert a lényeg most mégiscsak ez: az immár jogerős ítélet súlyosabb, mint amit első fokon kiszabtak. Három életfogytiglani ítélet született, s két vádlott esetében a 15 év fegyházat 17 évre módosították.

S ez így helyes.

Mindez némiképp visszaadja a jogállamba, a rendbe vetett hitünket.

Visszaadja, még akkor is, ha még mindig nem tudjuk, s talán már nem is fogjuk megtudni sohasem, hogy minden lincselő börtönbe került-e…

Valószínűleg nem.

S ez aggályos.

Nem értek a joghoz, de biztos vagyok abban, hogy aki azon a rettenetes napon ott volt, annak börtönben a helye. Azoknak is, akik „csak” álltak, ordítottak, biztatták a többit – vagy éppen nem csináltak semmit.

Aki azon a rettenetes napon ott volt, az mind pszichikai bűnsegéd.

Puszta jelenlétével, ellen nem szegülésével, nem segítésével elkövette a legocsmányabb bűnt: gyermekei szeme láttára agyonvert egy védtelen és ártatlan embert. Lincseltek – gyáván, falkában, kegyetlenül, nem emberként.

Lincselt ott mindenki. Az is, aki ütött és rúgott, s az is, aki csak nézte.

Nem értek a joghoz, de biztos vagyok benne, hogy az összeset el kellene ítélni. Az egész olaszliszkai cigánysort…

De legalább azokat elítélték most, akikre rábizonyították a bűnt.

Vagy azokat, akik elvállalták.

Hiszen még abban sem lehetünk biztosak, hogy a valójában ütő, rúgó lincselők mind börtönben vannak. Hiszen él a cigány társadalomban valamiféle törvény, amely szerint egyesek elviszik a balhét mások helyett. Rettenetes törvény – de legalább törvény. S ha máshonnan nem, hát onnan tudjuk ezt, hogy maguk a vádlottak mondták el sokszor.

És senki ne gondolja, hogy ez egyfajta betyárbecsület, mert nem az. Ez nem olyan, mint a Spartacus című filmben, amikor a római centurio megkérdezi az elfogott és levert rabszolgáktól, hogy „Melyikőtök Spartacus?”. Ott az összes rabszolga talpra ugrik, és azt kiabálja egy emberként, hogy „Én vagyok Spartacus!”.

Olaszliszkán nem voltak Spartacusok, de még csak rabszolgák sem. Pusztán vérszomjas, kegyetlen gyilkosok. Az pedig más lapra tartozik, hogy a nyomorultak állati sorban tengődését egyesek felmentésként, magyarázatként próbálták beállítani és láttatni.

Nincsen az az állati sors és nyomorúság, ami magyarázhatná mindazt, ami Olaszliszkán történt. Ami Veszprémben történt. Ami naponta történik szerte az országban.

Ez a súlyos ítélet talán megálljt parancsol egyeseknek. Talán sikerült kitörni abból az ördögi körből, amely kizárólag a jogokat ismeri el, és nemhogy kötelességekről, de még az emberi létezés minimumáról sem hajlandó tudomást venni, ha valamely kisebbségről, esetünkben a cigányságról van szó.

S ez az ítélet a cigányság számára is fontos.

Mert ezen jogerős ítélet után nem kell szégyenkeznie egyetlen tisztességes cigányembernek sem a társai, no meg a „liberális” jogvédők elmebetegségei miatt.

A jog előtt mindenki egyenlő – ez az üzenet. S hogy lincselésre, vadállati ösztönök kiélésére nincsen magyarázat.

Éppen ezért nagyon fontos, hogy az olaszliszkai gyilkosok után majd azok a rendőrök is elnyerjék méltó büntetésüket, akik 2006. október 23-án majdhogynem lincseltek Budapest utcáin.

A szadista V. László őrnagy rohamosztaga és maga V. László nem úszhatja meg súlyos büntetés nélkül.

Nem is fogja.

V. Lászlónak ott a helye a lincselők között.
Bayer Zsolt

Szánalom
Álláspont

„Nem tudhatom, hogy másnak e tájék mit jelent,
nekem szülőhazám itt e lángoktól ölelt
kis ország, messzeringó gyerekkorom világa.
Belőle nőttem én, mint fatörzsből gyönge ága
s remélem, testem is majd e földbe süpped el.”

Ezeket a sorokat Radnóti Miklós írta a Bori noteszbe, nem sokkal azelőtt, hogy nyilas állatok meggyilkolták.

„Ez a jegyzőkönyv Radnóti Miklós magyar költő verseit tartalmazza. Kéri a megtalálót, hogy juttassa el Magyarországra, Ortutay Gyula dr. egyetemi magántanár címére: Budapest, VII. Horánszky u. 1. I.”

Ezt pedig a Bori notesz első oldalára írta a költő.
Ez a két idézet pedig nagyjából mindent elmond a különbségről, a szakadékról, ami Radnóti és Kertész Imre között tátong.

Nagyon kérek most mindenkit, kérem mindannyiunkat, hogy ne a könnyebb utat válasszuk. Mert sokkal könnyebb, megnyugtatóbb s egyszersmind csábítóbb is lenne a gyalázkodás. Nekiesni Kertésznek legutóbbi nyilatkozata miatt. S ha nekiesnénk, mindjárt el is végeznénk azt a munkát, amely ilyen esetekben szükséges a lelki egészség védelmében.

De van egy nehezebb út, ami azonban hasznosabb, és hosszabb távon segít.

Kertész Imrét szánnunk kell.
Ugyanis Kertész Imre az élet mellett él.
S az az élet, amit ő él, nem is élet igazán.
Az élet, ezer esztendők óta: valahová tartozás.
A görög katona, aki elfutott Marathontól Athénig a győzelem hírével, tartozott valahová. Miképpen Antigoné is – az örök, isteni törvényekhez. S Leonidasz. S Tomori Pál, II. Lajos, vagy éppen a tüzes trónusra ültetett, büdös parasztnak titulált Dózsa, a lófő székely. Vagy éppen Lúdas Matyink, a háromszor visszaverő, örök magyar néplélek. Istenem, mennyire más ez a néplélek, mint a Kolhaas Mihályé, aki végigjárja az igazságszolgáltatás összes grádicsát, hiszen ő a Nyugat szülötte, s van fogalma jogról s igazságról. Matyinak nincsen – mert ahonnét ő jön, ott nincsen jog...

S ha Szent Johannának Kertész Imre-lelke lett volna, soha nem lép fel a máglyára. Igaz, szent se lett volna belőle, soha. S Robin of Locksley sem lett volna Robin Hood soha. De hivatalos engedéllyel vadászgatott volna Vad Vid erdejében...

Nem lett volna ’56 sem... Hiszen kicsoda állt volna a tankok elébe, ugyan...

Aztán meg, aki még nem hallott kalotaszegi legényest őszi alkonyon, valahol messze, Erdély szívében, az megint csak kiérdemli szánalmunkat. Ha pedig hallott, s nem szerette – hát akkor meg végképp.

Éppen ettől, ezektől a szánnivaló hiányoktól nem jók azok a művek. Hiába a Nobel-díj – az sem segít. S persze, Kertésznek igaza is van: a világ ilyen, s ő ennek a világnak szülötte. Meg annak a korszellemnek persze, mely egyedivé, kivételessé, soha azelőtt meg nem történtté és megismételhetetlenné stilizált egy szenvedéstörténetet, s azóta abból próbál élni.

Akiknek pedig a szenvedésük az egyetlen fogódzójuk az életben, azok bizony tényleg gyökértelenek.
S az élet mellett élnek.

Kár. Pedig az élet mégiscsak gyönyörű.
Éppen minden szörnyűsége, ocsmánysága, elviselhetetlensége ellenére az. Hiszen szörnyűségeit, ocsmányságait mi követjük el, mi, emberek. S ha gyökértelenné is válunk, akkor elveszítjük képességünket meglátni az isteni szándékot. Holott itt van az, körülöttünk...

„Hisz bűnösök vagyunk mi, akár a többi nép,
s tudjuk miben vétkeztünk, mikor, hol és mikép,
de élnek dolgozók itt, költők is bűntelen,
és csecsszopók, akikben megnő az értelem,
világít bennük, őrzik, sötét pincékbe bújva,
míg jelt nem ír hazánkra újból a béke ujja,
s fojtott szavunkra majdan friss szóval ők felelnek.

Nagy szárnyadat borítsd ránk virrasztó éji felleg.”

Így, valahogyan. Ám aki csak bűnt, kirekesztést, antiszemitizmust lát, abban belül lakik az ördög. A rém. Az gyökértelen. És szánnivalóan menthetetlen. Arról nem beszélve, hogy végtelenül unalmas is, sajnos...
Bayer Zsolt

Kétfejű, vak borjú

Mindenekelőtt álljon itt egy apró ízelítő a nép hangjából. Az Index hírportál politikai fórumán írja egyik honfitársunk:

„Veresné Évike akkora pofont adott saját oldalának, hogy csak úgy nyekken. Most szépen rávilágítottak fasisztázásuk ürességére, és arra, hogy a fasisztázást – vagyis a rémület mesterséges keltését – szimplán politikai haszonszerzés reményében használják, következetesen hazudozva, és egyúttal a fontos problémákat elhallgatva a társadalom elől. Ezzel pedig a kibeszélhetőség is ugrik, hiszen aki beszél róla, az fasiszta. Sakk-matt balosok! Most lelepleződtetek!”

Igen. Ez tökéletes – vagy majdnem az. Ám mivel az ügy – Az Ügy! – nem fog akkora karriert befutni a médiában, mint Molnár Oszkár ügye, most kivesézzük. Megvilágítjuk innét s onnét, elemezzük, megnézzük az eddigi hozzászólásokat és kommentárokat, hogy legalább itt, ezeken a hasábokon világos legyen, kikkel is állunk szemben. Megígérem, úgy fog kinyílni a bicska a zsebükben, hogy közben remekül fognak szórakozni. Tanulságos, vastag vásári komédia ez, igazi Commedia dell’arte az MSZP nevű társulat vándorszínészeinek előadásában. Pusztán csak az különbözteti meg a középkori piacterek fársángi mulatságaitól, hogy az MSZP társulatában nincsenek jó szereplők. Csak hamisak, gonoszok, csalók és hazugok – azok viszont mintha mind-mind Sztanyiszlavszkij mesterhez jártak volna: átélik, megélik, és őszintén, belülről hozzák a szerepet. Azonosulnak vele, s aztán úgy maradnak…

Nézzük tehát!

Történt még 2008 nyarán, hogy az MSZP esélyegyenlőségi, foglalkoztatási és civil ügyek munkacsoportja (kérem ne menjenek el egyszerűen a munkacsoport neve mellett!) kihelyezett ülést tartott Őszödön (Istenem, hát hol másutt!). S felszólalt az ülésen egyebek mellett Veresné dr. Szabó Éva, az expénzügyminiszter neje, aki egyben az MSZP vándortársulatának tagja, és a következőket mondta:

„Tudatlan és befolyásolható anyák a magasabb segélyek érdekében ördögi eszközök igénybevételére is képesek. Olyan gyógyszert is képesek beszedni, amelynek következtében súlyosan sérült gyermekek jönnek a világra.”

Azt a betyár mindenit! Súlyos szavak ezek – éppen, mintha Molnár Oszkár polgármester mondta volna őket, éppen egy esztendővel Veresné dr. Szabó Éva után! Olyannyira súlyos szavak ezek, hogy az MSZP vásári komédiája azonnal színpadra állt. Első lépésként az árulkodó dokumentumot eltüntették az MSZP hivatalos honlapjáról, az Mszp.hu-ról. Az eltűnést firtató kérdésre azt válaszolták, hogy az mindössze „trehányság”, mert a Veresné szavait közreadó Balközép című lap más számai sincsenek fent a honlapon. Utóbb kiderült, ez is hazugság, s mivel érezték, hogy ez tarthatatlan, másnap csöndesen visszacsempészték a Balközép júniusi számát az oldalra.

Eddig tehát : Tisztesség: MSZP 1:0

Betyárbecsület : MSZP 1:0

És ez még mindig a legeleje!

Az ügy folytatásaképpen Veresné dr. Szabó Éva határozottan cáfolta, hogy ezek az ő kijelentései lettek volna. Majd Nyakó István, az MSZP szóvivője úgy nyilatkozott, hogy „az a fő különbség Molnár Oszkár (Fidesz) és Szabó Éva (MSZP) szavai között, hogy míg az előbbinél a megbélyegzés, utóbbinál az aggodalom és a segítő szándék dominált”.

Tehát az MSZP–magyar szótárt használva és lefordítva: Veresné dr. Szabó Éva soha nem is mondta azt, amiben az aggodalom és a segítő szándék dominált! S mivel az események túl gyorsan pörögtek, s nem volt idő odaszólni Budai Bernadettnek, mi is a hivatalos vonal, ezért ő tovább bonyolította Veresné dr. Szabó Éva soha el sem hangzott szavait, amelyekben az aggodalom és a segítő szándék dominált. Ugyanis Budai Bernadett, immáron szintén az MSZP vándortársulatának szóvivőjeként a következőket nyilatkozta:

„(…) mindegy, hogy fideszes vagy szocialista politikus mond ilyet, a valóságtartalmat kell vizsgálni. Ezt a kijelentést akár Molnár Oszkár teszi, akár bárki más, egyvalamitől függ, hogy igaz-e a kijelentés, vagy nem igaz a kijelentés. Ha igaz a kijelentés, akkor teljesen mindegy, hogy azt ki tette, akár egy fideszes önkormányzati képviselő, akár egy szocialista politikus, országgyűlési képviselő, akkor itt fel kell lépni ellene, ki kell vizsgálni, vagy bármit lehet az adott esetben. Ha pedig nem, akkor azt gondolom, ez egy nagyon súlyos riogatás, és én feltételezem, hogy akik így léptek föl – már hogy ilyen megszólalást tettek –, azok tudják, vannak bizonyítékaik, hogy ezt miért tették. Szerintem ezen áll vagy bukik. Nem azt kell nézni, hogy valaki milyen kijelentést tett, hanem a mögöttes tartalmat, ez esetben igaz-e a történet vagy nem igaz.”

Hosszabban idéztük Budai Bernadettet, és megérte! Ha eltekintünk az élőbeszéd pongyolaságaitól, s attól a ténytől, hogy szegény Budai Bernadettnek ráadásul vakon, önmagára hagyatkozva, a Párt hivatalos álláspontját nem ismerve, mintegy improvizatíve kellett hirtelen összevissza hazudoznia, akkor is feltűnik a jóságosan megengedő, simulékony, szinte baráti hangvétel. Mert ím, miközben Veresné nem is mondta, amit mondott, s Nyakó szerint amit nem mondott, abban az aggodalom és a segítő szándék dominált, Budai már egyenesen a dolog igazságtartalmát tartja a legfőbb tényezőnek, nem azt, hogy ki mondta. Ezen a megengedő, baráti hangnemen és empátián némi foltot ejt az a tény, hogy Molnár Oszkár esetében némiképp más volt a hangnem. Molnár Oszkár náci volt, rasszista volt, kirekesztő volt. Molnár Oszkárnál nem volt felfedezhető a segítő szándék és az aggodalom. Sőt! Elevenítsük fel egy pillanatra, mit is mondott Gyurcsány Ferenc, akinek karjaiba szokott ájulni Budai Bernadett, s aki féléves hallgatását megtörve éppen a múlt héten dudált bele nagyot az éterbe… Ezt mondta:

„Évek óta azon dolgoznak, hogy elvegyék a baloldal hitét, hát rázzátok meg magatokat, és csináljatok valamit – mondta Gyurcsány. – Hát olyan országot szeretnétek, ahol parlamenti képviselő arról beszél, hogy asszonyok a hasukban verik nyomorékká gyerekeiket a nagyobb segélyért, és akik ilyeneket mondanak, azok cinkosan mosolyognak a parlamentben, hogy ilyeneket mondani alapvetően rendben van.”

Hát semmi igazságtartalom, semmi vizsgáljuk meg? Semmi aggodalom és jó szándék? Ejnye, miniszterelnök úr! Nagyon hasonlít ez arra, amikor kegyed kitalálta, miképpen kell ügyet csinálni Kövér „köteles beszédéből”… Tudja! „Szili majd oldalra fordított fejjel, sírós hangon szörnyülködik”… Ismerős, miniszterelnök úr?

Igazság : MSZP 1:0

Becsület : MSZP 1:0

Ízlés : MSZP 1:0

S nézzük tovább, immár tágabban!

Mindezek után a már idézett hírportál, az Index fórumán, az ott rendszeresen jelen lévő balos és liberális hozzászólók, közülük is az egyik leghülyébb, bizonyos Pixy elkezdett azzal próbálkozni, hogy micsoda gyalázatos dolog a Fidesz részéről elővenni egy több mint egyéves, ismeretlen újság cikkét, és azzal visszavágni az MSZP „molnároszkározása” miatt.

Nos, ez a vonal is megér néhány mondatot. Mert ugye: Molnár Oszkár ominózus mondatai az idén nyáron hangoztak el az edelényi tévében. A botrányt pedig szeptemberre időzítették. Vagyis az MSZP is várt néhány hónapot. S az edelényi tévét sem lehet jó szívvel odatenni a CNN mellé, ugye… Ehhez képest Veresné dr. Szabó Éva el sem hangzott, ám aggodalomtól és jó szándéktól vezérelt mondatai, melyekben ráadásul kizárólag az igazságtartalom számít, a Balközép című újságban láttak napvilágot tavaly nyáron. Nézzük csak, mi is ez a Balközép. Hát az bizony a Magyar Szocialista Párt és az országgyűlési képviselőcsoport lapja. Impresszuma szerint:

„Felelős kiadó Gyurcsány Ferenc pártelnök és Lendvai Ildikó frakcióvezető. Főszerkesztő: Marton Levente. MSZP sajtóiroda: 1012 Budapest, Vérmező út 4. Sajtófőnök: Rónai Judit”.

Hát így. S bevalljuk, lebuktunk. Mi tényleg nem olvassuk a Balközepet, így aztán nem is vártunk a „visszavágással”. Egyszerűen most küldték el nekünk ezt a lapszámot. Ennél azonban érdekesebb kérdés, hogy vajon az MSZP-frakció sem olvassa? A felelős kiadók és a főszerkesztő sem olvassa? Ezt azért kell tudjuk, mert nem akarjuk elhinni, hogy egyetlenegy ember sem akadt az MSZP vándortársulatában, aki a Molnár Oszkár elleni hajtóvadászat idején szólt volna, hogy de hát ugyanezt mondta a Veresné is! Vagy azok a frakciótagok, akik végighallgatták Veresné előadását Őszödön… Ők miért nem szóltak, hogy meg kéne vizsgálni a dolog igazságtartalmát.

Hogy miért nem? Erre is válaszol a nép! Az Index fórumán a Bikeh Hozho álnevű honfitársunk zseniális műben foglalja össze a lényeget, imigyen:

„A Balközép az MSZP és a párt országgyűlési csoportjának lapja. Idén lépett a XVI. évfolyamba! Lehet, hogy Veres Jánosné ogy képviselőként más bolygón él, ezért nem ismeri? Biztos rengetegen olvassák a Balközepet. Mer’ azért az érdekes, hogy a leghevesebb molnároszkározások közepette senkinek nem jutott eszébe, hogy héló, ilyenről már beszélt Veresné is. Mindenesetre aki olvasta és »elfelejtette«, az egy sunnyogó fasz, ezt bátran kijelenthetjük.”

Tökéletes… Tényleg kijelenthetjük. S nem kell ám félni a nép hangjától, elvtársak! Éppen ezért álljon itt ugyanezen szerző lényeglátó alapkérdése is, befejezésképpen: „Azon gondolkodom, hogy Nyakó Istvánnak lehet szarabb lenni, vagy végtagok nélkül született, kétfejű, vak borjúnak.”

Nehéz kérdés. És ráadásul esetünkben Nyakó István behelyettesíthető bárkivel az MSZP vándortársulatának tagjai közül.
Bayer Zsolt