Admin
Külhoni magyar ifjak budapesti világtalálkozója on Kedd. 7 Júl. - 23:53
Külhoni magyar ifjak budapesti világtalálkozója
A rendezvény legfőbb célja, hogy a fiatalokban tudatosítsa kulturális gyökereiket, módot kínáljon akár életre szóló baráti kötelékek teremtésére. Az ifjúsági találkozón olyan kapcsolatok szövődnek, amelyek a világ legtávolabbi pontján élő magyar származású fiatalokat is összeköthetik, s az internet korában ez továbbra is fenntartható, erősíthető.
A Vendégségben Budapesten – Határon túli magyar fiatalok találkozóján mindenekelőtt az együttlétet biztosítják a közös programokon való részvétellel. A rendezők igyekeznek sokszínűen, igényesen összeállítani a műsort: a meghívottak válogathatnak a népművészet, a gasztronómia, a fotókiállítás, a táncház, a közös mesemondás, a színházlátogatás, az együtt zenélés és a múzeumlátogatások között, nem is szólva az olyan, népszerűnek ígérkező programokról, mint az országjáró és felvidéki barangolások, a Sátoraljaújhely főutcájára tervezett közös nagy menettánc, a Vidám Parkban esedékes éjszakai szórakozás, a dunai sétahajózás, történelmi vetélkedők, az esti tábortűz, a sportbemutatók, a kézműves-foglalkozások vagy az Erős Pista-vetélkedő.
A történelmi helyszínek és a kulturális emlékhelyek meglátogatásához természetjárások társulnak. A Felvidéken például a kassai városnézést Krasznahorka várának, a beltéri Andrássy-kastélynak a megtekintése, az Ochtina-, illetve a Domica-barlang, továbbá a gombaszögi cseppkőbarlang bebarangolása követi.
A 14. Vendégségben Budapesten ifjúsági találkozó szervezői bevallottan életre szóló élményeket szeretnének kínálni azoknak a fiatal vendégeknek, akik fontosnak érzik anyanyelvük ápolását, és becsben tarják a magyar nép kulturális örökségét. A korábbi évekhez hasonlóan ezúttal is érkeznek erdélyi, kárpátaljai, felvidéki, muravidéki, horvátországi és vajdasági magyar ifjúsági csoportok, s a vendégek köre az idén Nyugat-Európából és más kontinensekről származó fiatalokkal is bővül, jönnek Kanadából, az Egyesült Államokból, Argentínából, Brazíliából és Uruguayból. A három dél-amerikai országból magyar tánccsoportok vesznek részt a budapesti találkozón.
A rendezvény programjának fölépítésében figyelmet szenteltek a jeles évfordulóknak is, így a különféle tematikus rendezvényeken a vendégek megismerkedhetnek Kazinczy Ferenc, Benedek Elek és Radnóti Miklós életével és munkásságával. Kazinczy nyomán Sátoraljaújhelyre, Széphalomra és a felvidéki Kassára látogatnak el.
Az ifjúsági találkozó az ismerkedésen túl a világ minden égtájáról idesereglő amatőr művészeti csoportok bemutatkozására is hangsúlyt helyez. Megméretésük több helyszínen zajlik.
A néptánccsoportok gálaműsort adnak a bazilika előtti Szent István téren, Sátoraljaújhelyen, valamint a felvidéki Gombaszögön.
Metz Katalin - Magyar Hírlap
http://vendegsegben.blog.hu/









» Bajuszosok - Debreczeni, Dávid és Kuncze együtt rettegtek Orbántól
» "MÉLTÓ MINISZTERELNÖK-JELÖLTJE LENNE A ZUSCHLAGOK PÁRTJÁNAK"
» "Here Comes the Sun"
» Olvasásra! Fontos cikkek - figyelemre méltóktól ...
» Ezért (is) szeretem Bayer Zsolt írásait...
» Választás 2010 - hírek, vélemények, média és sajtóanyagok
» Sertésinfluenza (H1N1) világhisztéria
» Miniszterelnök-jelöltek és a létező szocializmus
» Titokban fejlesztették fegyverré a himlőt
» Emeszpé
» A tanú
» Extremely Hungary - Sikeres volt az amerikai magyar kulturális évad
» A Jobbik-jelenség - Orbán kormányában nem lesz sem MSZP-s, sem jobbikos
» ... ahogy a dolgok állnak mostanság ...
» Mi az az Új Világrend?
» The Truth About the JFK Assassination. Signal Processing Tells The Story - ieee.tv video
» "Áj em Lampert Mónika" - A baloldal hangja: "Az alantas indulatokra készülők ... "
» Verőlegények párnák közt - A körmös Bauer pofonokkal fokozta a kínt
» „Kezdem megérteni, hogy milyen érzés volt a Rákosi-rendszerben”
» Nincs itt semmi baj ...
» A Kolompár nagyon fontos ember és nagy politikus, akinek ekkora iratrendezője van az nem akárki. A bíró majd néz ki a fejéből, mikor a Kolompár előszedi a bizonyitékokat.
» Váratlan fordulat! Gyurcsány lesz az államfő?
» Bocsánatot kértek az elfeledett ausztráloktól
» Bányai István "magyarság-képeslapjai" Amerikában