Hétf. 2 Nov. - 13:31 by starter
2009-10-28
Németh: Vonják vissza Veres János európai uniós biztosi jelölését!

Nyomozást rendelt el a Legfőbb Ügyészség a moszkvai kereskedelmi képviselet épületeladása ügyében - derül ki Kovács Tamás legfőbb ügyész leveléből, amelyet Németh Zsolt fideszes képviselő ismertetett a sajtó képviselőivel.
Mint ismert, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) Magyar Nemzeti Vagyonkezelőről (MNV) szóló szeptemberi jelentése súlyos törvénysértéseket tárt fel a moszkvai magyar kereskedelmi képviselet épületének eladásakor. Az ÁSZ szerint például ilyen volt az, hogy a 17 ezer négyzetméteres ingatlan 3,5 milliárd forintos vételárát a luxemburgi Diamond Air már fél évvel azelőtt átutalta, hogy a pályázaton győzött.
Sajtótájékoztatóján Németh Zsolt azt mondta: az ügyben a nagy vagyonvesztést okozó hűtlen kezelés gyanúja is felmerül, ezért az ügyészségi vizsgálatnak arra is ki kell terjednie.
A politikus ezzel kapcsolatban egy orosz könyvvizsgáló cég 2001-es felmérésére hivatkozott: az értékbecslők akkor 9, 5 milliárd forintra kalkulálták az ingatlan értékét. Németh szerint az inflációt és a piaci viszonyokat figyelembe véve nagyságrendileg mintegy 10 milliárd forintos kár érte a magyar államot. Ahogy fogalmazott: „a világ legdrágább városában egy központi ingatlan olyan vételáron kelt el, mint egy rosszabb minőségű VIII. kerületi ingatlan”.
Hangsúlyozta: az ügyben a Kincstári Vagyoni Igazgatóságot (KVI) illetve annak jogutódját, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelőt (MNV) felügyelő pénzügyminiszternek a felelőssége is felmerül.
A Fidesz ezért felszólítja az MSZP-t, hogy amíg a nyomozás le nem zárul, vonják vissza Veres János akkori tárcavezető európai uniós biztosi jelölését - tette hozzá a képviselő, aki szerint „egy antikorrupciós programot hirdető párt nem teheti meg, hogy a nyomozás szereplőjét megpróbálja külföldre menekíteni egy ilyen technikával”.
A külügyminisztériumtól Németh azt kérte, hogy a tárca által indított belső vizsgálat eredményeiről „mielőbb” tájékoztassa a külügyi bizottságot.
A Fidesz a magyar kormányt is felkéri, hogy ossza meg, mit lehet tudni a Diamond Air és a 3,5 milliárdos vételárat közvetítő ciprusi off shore cég, valamint partnereik hátteréről: külföldi befektetők, netán politikailag is beazonosítható magyar üzleti körök állnak e mögöttük - közölte Németh Zsolt.
A lisszaboni szerződéssel kapcsolatban kijelentette: a Fidesz elfogadhatatlannak, „jogi, politikai és erkölcsi képtelenségnek” tartja, hogy Csehország és Szlovákia kiválási lehetőséget kapjon az alapjogi karta alól.
Az ír példára való hivatkozás téves - magyarázta -, ugyanis az írek esetében a szerződés értelmezéséről volt szó és nem a szerződés megváltoztatásáról.
A szerződés tartalmának megváltoztatása újabb ratifikáció nélkül nem lenne lehetséges, márpedig a ratifikációs folyamat újraindítását a Fidesz elképzelhetetlennek tartja - fűzte hozzá.
Balázs Péter BBC-nek tett nyilatkozata kapcsán a fideszes szakpolitikus értetlenségét fejezte ki, a külügyminiszter szerint ugyanis van mód arra, hogy megadják Prágának és Pozsonynak a jogi és erkölcsi biztosítékokat az általuk felvetett problémákra.
fidesz.hu
gondolat.net
» Sertésinfluenza (H1N1) világhisztéria
» The Truth About the JFK Assassination. Signal Processing Tells The Story - ieee.tv video
» "Áj em Lampert Mónika" - A baloldal hangja: "Az alantas indulatokra készülők ... "
» Verőlegények párnák közt - A körmös Bauer pofonokkal fokozta a kínt
» Emeszpé
» „Kezdem megérteni, hogy milyen érzés volt a Rákosi-rendszerben”
» Nincs itt semmi baj ...
» "MÉLTÓ MINISZTERELNÖK-JELÖLTJE LENNE A ZUSCHLAGOK PÁRTJÁNAK"
» A Kolompár nagyon fontos ember és nagy politikus, akinek ekkora iratrendezője van az nem akárki. A bíró majd néz ki a fejéből, mikor a Kolompár előszedi a bizonyitékokat.
» Ezért (is) szeretem Bayer Zsolt írásait...
» Váratlan fordulat! Gyurcsány lesz az államfő?
» Bocsánatot kértek az elfeledett ausztráloktól
» Bányai István "magyarság-képeslapjai" Amerikában
» Múzeumcafé
» Megtalálta álmai férfiját a napi 300 orgazmust átélő nő
» Vádat emeltek Kolompár Orbán ellen
» Hová menjünk moziba?
» The best cross-border shopping spots for Canadians
» A tanú
» A magyar történelem - röviden
» Olvasásra! Fontos cikkek - figyelemre méltóktól ...
» A pénz teszi tönkre a házasságot
» Óriási felháborodás kíséri Kertész Imre Nobel-díjas író Die Weltnek tett nyilatkozatát
» Hasznos olvasnivalók