by starter on Hétf. 27 Júl. - 15:59
GödörA Gyurcsány–Bajnai-kormányok országlásának öt éve alatt sokszor gondoltuk úgy, hogy kész, vége, nincs tovább. Ennél mélyebb politikai, erkölcsi gödröt nem robbanthat maga alá a hazai baloldal. Gyurcsányról már az őszödi beszéd előtt is tudtuk, hogy hazudik, mint a vízfolyás, Őszöd csak nyilvánvalóvá tette minden ember számára, hogy a hatalomért szinte bármire képes(ek). A hazugság, a csalás, a trükkök százai, a lopás a mindennapi kormányzati technikájuk részévé vált, mintha nem is egy országot, hanem valami bűnszövetkezetet működtetnének. (Még ne mondjunk le róla, hogy egyszer talán kiderül, ténylegesen azt működtettek!)Ezekhez a kormányzási módszerekhez 2006. szeptember–október óta szervesen hozzátartozik az erőszak is, a rendőrattak, a gumibotozás, könnygázgránát, vízágyúzás, szemkilövés. A közvetlen, nyers erőszak mellé természetesen a megfélemlítés eszközeit is igen sűrűn alkalmazza a baloldali kormány. Alig telt el fontosabb ünnep, esemény, hogy ne riogatták volna a jó népet ilyen-olyan terroristákkal – akik ellen persze Gyurcsány Ferencet gyerekekkel kellett olykor körbevenni. A szlovák terroristáktól kezdve szinte minden és mindenki, éppen hogy csak Oszama bin Laden nem fenyegette már kicsiny hazánkat. Természetesen egyetlen korábbi esetben sem került elő véletlenül sem bizonyíték, vagy ne adj Isten, egy elfogott „terrorista” sem.
Azt hihettük, hogy a sunyiság két nagymestere, Gyurcsány és Szilvásy háttérbe húzódásával legalább ezeknek az ostoba és sokszor már-már bohózatba illő eseteknek is végük szakad. Nem így történt. Ez is csak azt bizonyítja, hogy nem csupán jog-, hanem érdek- és módszerazonosság is fennáll a Gyurcsány Ferencet váltó Bajnai Gordon és elődje között. Magyarul az égvilágon semmi sem változott, csak a cégért festették át egy kicsit.
Legújabban, mint ismert, Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti miniszter (mellesleg: milyen ország az, ahol ez az ember miniszter, vezető politikus lehet évek óta?!) állt elő a hazai politikai terrorizmus legalábbis szerinte létező bizonyítékaival. A Magyarok Nyilai Nemzeti Felszabadító Hadsereg – néhány állítólagos tagját már elkapták a rendőrök – szörnyűséges és fenyegető mivoltát egy videóval kívánta bizonyítani a polihisztor Draskovics, egyetlen apró szépséghiba csúszott azonban a demonstrációba: hamar kiderült, a Hír Televízió jóvoltából is, hogy a miniszter által bemutatott felvételnek semmi köze az állítólagos terroristákhoz, azon egy két évvel ezelőtti, kísérletező kedvű diákok által elkövetett robbantás látható. Legalábbis a helyszín tökéletesen azonos. A Nemzeti Nyomozó Iroda azzal próbálja igazolni a vádjait, hogy hiszen a videót a Magyarok Nyilai egyik elfogott tagjának számítógépén találták, tehát nyilvánvaló az összefüggés. Istenem, ezek az emberek védenek bennünket? Vagy parancsra ennyire ostobák? Kérem, én most az említett videót a gépemre töltöm, holnap akkor hozzak fogkefét magammal, s várjam a szirénázó rendőrautókat?
Draskovicsnak s mindazoknak, akik ebben az egész nevetséges, s egyben hátborzongató ügyben szerepet vállaltak, természetesen azonnal távozniuk kellene a közéletből, a rendőrségtől. Persze ennek igen kicsi az esélye. Drazsénak valamiért maradnia kell. Mindig. Valahol. De azért mégsem következmények nélküli ország ez. Ha a baloldali kormányok alatt időben kissé eltávolodva is, de minden cselekedetnek van következménye. Most úgy vagyunk, mint amikor távoli villámlást látunk, s csak másodpercek múlva ér el hozzánk a dörgés. De még a rettenetes Magyarok Nyilai sem tudnának akkora gödröt robbantani a hazai baloldalnak, ahová, ha máskor nem is, jövő tavasszal el ne érne a politika mennydörgése.
Néző László - MN 2009. július 27.
» Miss Kalasnyikov
» Draskovics és a csalánleves
» Eltemették Modor Ádámot - Tragikusan fiatalon halt meg a Magyar Nemzet munkatársa
» 13 áldozata van a texasi ámokfutónak (+videó)
» "Lessons Learned".
» Érdemszerzők / Nagyításért kattintson a képre!
» Ezért (is) szeretem Bayer Zsolt írásait...
» Bajnai Gordon ismét vesztett Orbánnal szemben – perköltséget is fizethet
» BUDAPEST - A "FEKETE PÁRDUC" NEM AKAR DEMSZKY DÍSZPOLGÁRA LENNI
» ... a Nyugat szemében
» Molnár Oszkár feljelenti a terhes nőket
» Honecker tévedése: „a Berlini fal 50 év múlva is állni fog”
» Olvasásra! Fontos cikkek - figyelemre méltóktól ...
» Németh: Vonják vissza Veres János európai uniós biztosi jelölését!
» Sertésinfluenza (H1N1) világhisztéria
» Mi is az a Halloween?
» Luxembourgi főtanácsnok: nem izraeli a termék, ha a megszállt területekről származik
» A SLÁGER RÁDIÓ ÉS A 4-ES METRÓ
» A Jobbik-jelenség - Orbán kormányában nem lesz sem MSZP-s, sem jobbikos
» Gyurcsány többször is kiáltott: Demokraták ébresztő!
» Választás 2010 - hírek, vélemények, média és sajtóanyagok
» A liberalizmus hazai arca
» ELMENT A BÖLCS, SZOCIALISTA JEGYBANKÁR
» "A szabadságunk ugye vicc?"