A Jobbik-jelenség
Orbán kormányában nem lesz sem MSZP-s, sem jobbikos

Betiltsuk-e a Jobbikot? - kormányzati oldalon ez most itt a kérdés. A dilemma nem légből kapott, hiszen Bárándy Péter ex-igazságügyminisztertől kezdve baloldali, liberális véleményformálókig számosan sürgetik az alakulat felszámolását.
Érvük logikusnak tűnhet. Ha a bíróság feloszlatta az ugyancsak Vona Gábor által fémjelzett Magyar Gárdát, akkor ideje eljárni a "fasiszta", "alkotmányellenes", "barna veszedelmet jelentő" párt ellen is - szorgalmazzák. Csakhogy ezzel az erővel arról is elmélkedhetnének, hogy betiltható-e a választók 15 százaléka.
Mi se álljon távolabb tőlünk, mint hogy minden józan határon túl abszolutizáljuk a képviseleti demokráciát. Nem kenyerünk kiiktatni a közéletből az erkölcsi szempontokat, és a pártokat kizárólag a piaci részesedésben elért sikerrel mérni. De itt mégiscsak egy olyan szervezetről volna szó, melyet négyszázezer szavazó látott alkalmasnak képviselni Magyarországot az unióban; alig kevesebben, mint a kormányzó szocialistákat, és legalább hatszor annyian, mint a rendszerváltó SZDSZ-t.
A Jobbik-jelenség nem jogi természetű - és létrejöttében múlhatatlan felelősséget viselnek a párt felszámolását követelők. Érdemes ugyanis számot vetni azzal, hogy a Fidesz kormányzásának eredményeként 2002-ben a radikálisok kiestek a parlamentből. Hétévnyi szociálliberális kormányzás nyomán ellenben a következő választásokon soha nem látott támogatottsággal térnek oda vissza. Azt is megérné összeadni, hogy 1990 óta hány százmillió forintot emésztettek fel a különféle tolerancia-, illetve rasszizmus- és kirekesztésellenes kampányok.
A politikai ellenfél besározására 1990-ben rendszerbe állított, s azóta szakadatlanul üzemeltetett rasszizmus elleni gépezet épp akkorra hiteltelenítette magát, és mondott csődöt, amikorra szükség mutatkozna rá. A szocialista és liberális hegyek az elmúlt húsz év alatt masszív radikális tábort vajúdtak a világra. S a "szülők" most - minő álszentség! - elszörnyedve fordítják el fejüket gyermeküktől, és a másik oldalra mutogatnak.
Antall József után szabadon mondhatjuk, hogy talán tetszettek volna felelősen kormányozni! Merthogy sem a fedezet és teljesítmény nélküli pénzosztás - vagyis szavazatvásárlás -, sem a másik véglet, a most folyó, csak a befektetők kegyeire tekintettel lévő lekaszálás és végkiárusítás nem nevezhető annak. Az egyik illúziót kelt, a másik kezelhetetlen feszültséget gerjeszt, miközben az ország szenved a bizalom, a morális tartópillérek hiányától és az anyagi kiszolgáltatottságtól.
A Jobbik akár szerencsésnek is mondhatja magát, hiszen semmi köze nem lévén a helyzet előidézéséhez, hitelesnek tűnő közszereplő, ráadásul a - liberálisok által felépített - hallgatás falát szétfeszítő kérdéseket tesz fel. Egyikért sem jár a betiltás. Ám kétségtelen, hogy a radikálisok leegyszerűsített válaszai legfeljebb bűnbakképzésre elégségesek, a probléma megoldására nem. De még semmi sem veszett el.
Az EP-választások világosan jelzik, hogy a többség nem a radikális változatra szavazna. Azt gondolja, hogy a kizsigerelt, legyengített jogállam a demokrácia eszközrendszerével a talpára állítható. Ha ez megtörténik, s az elkövetett bűnökért a felelősöket megnevezik, a Jobbik mint tüneti jelenség magától begyógyul.
LINK - A Jobbik-jelenség - Heti Válasz
A hozzászólást Admin összesen 2 alkalommal szerkesztette, legutóbb Vas. 30 Aug. - 21:53-kor.













» Bajuszosok - Debreczeni, Dávid és Kuncze együtt rettegtek Orbántól
» "MÉLTÓ MINISZTERELNÖK-JELÖLTJE LENNE A ZUSCHLAGOK PÁRTJÁNAK"
» "Here Comes the Sun"
» Olvasásra! Fontos cikkek - figyelemre méltóktól ...
» Ezért (is) szeretem Bayer Zsolt írásait...
» Választás 2010 - hírek, vélemények, média és sajtóanyagok
» Sertésinfluenza (H1N1) világhisztéria
» Miniszterelnök-jelöltek és a létező szocializmus
» Titokban fejlesztették fegyverré a himlőt
» Emeszpé
» A tanú
» Extremely Hungary - Sikeres volt az amerikai magyar kulturális évad
» A Jobbik-jelenség - Orbán kormányában nem lesz sem MSZP-s, sem jobbikos
» ... ahogy a dolgok állnak mostanság ...
» Mi az az Új Világrend?
» The Truth About the JFK Assassination. Signal Processing Tells The Story - ieee.tv video
» "Áj em Lampert Mónika" - A baloldal hangja: "Az alantas indulatokra készülők ... "
» Verőlegények párnák közt - A körmös Bauer pofonokkal fokozta a kínt
» „Kezdem megérteni, hogy milyen érzés volt a Rákosi-rendszerben”
» Nincs itt semmi baj ...
» A Kolompár nagyon fontos ember és nagy politikus, akinek ekkora iratrendezője van az nem akárki. A bíró majd néz ki a fejéből, mikor a Kolompár előszedi a bizonyitékokat.
» Váratlan fordulat! Gyurcsány lesz az államfő?
» Bocsánatot kértek az elfeledett ausztráloktól
» Bányai István "magyarság-képeslapjai" Amerikában