---

Gereben Ágnes:
Több mint veszélyes
A magyar szép (vita)

A nemzetpolitika alapkérdéseit célozta meg Stefka István főszerkesztő egy hete közölt vitaindító cikke (A magyar szép, MH, május 16.). Az írás apropóját a Harmadik évezred könyvsorozat Új államalapítás című kötetében megjelent tanulmányok adták. Folyamatosan érkeznek a reflexiók. A vitasorozatban elsőként egy történész gondolatait közöljük.[/i]

Sok apró jelét látni annak, hogy végre a polgári értelmiség is bekapcsolódik az országot módszeresen kifosztó szocialisták és a Magyarország polgáraiból tervszerű munkával, az iskolarendszer tudatos felszámolásával agymosott zombikat formáló, magukat szégyenszemre liberálisnak nevező SZDSZ-esek félreállításának nehéz küzdelmébe.

Sokakkal – főleg a megrendelő kívánalmai szerint manipulált közvélemény-kutatások szerzőivel – szemben hiszem és vallom, hogy ez nem lefutott játszma. Emlékeznünk kell rá, hogy még a vezető politikusok közül is jó néhányan a polgári oldal kétharmados győzelmét vizionálták 2002-ben és 2006-ban. Ma, 2009-ben már harmadszor hisszük, hogy győzelem, sokak szerint kétharmados győzelem vár ránk. Pedig láthattuk 2002-ben és 2006-ban is: több mint veszélyes játszma, ha vágyainkat kivetítjük a világra. Akkor azt mondogattuk, hogy a balliberális (valójában se nem bal, se nem liberális) koalíció hatalomra kerülése ötmillió embert tett szerencsétlenné. Ma már tudjuk, hogy irtózatosan nagyot tévedtünk. Csaknem tízmillió az áldozatok száma. És akkor még nem számoltuk a határon túl élő magyarokat.

Orwellt némileg módosítva: aki nem tanul a múltból, az soha nem fogja birtokolni a jövőt. Az értelmiség szervezett, koncentrált, céltudatos fellépése nélkül most sem fog menni. Kivált, ha még mindig nem tudjuk, kivel állunk szemben. A hatalomgyakorlásnak az államszocializmusban – nem kis részt a szovjet totalitárius minta átvételével – elsajátított technológiája óriási tudást, tapasztalatot, szinte behozhatatlan előnyt jelent. Ennek ledolgozására kellene a polgári média felhasználásával összefogni, mert csak így lehet érdemben segíteni a saját híveik körében vastapssal, szeretet- és bizalomáradattal fogadott – és ezzel a helyzetértékelésben óhatatlanul elfogulttá váló – politikusokat. Vannak biztató jelei az értelmiségi szerepvállalásnak. A vitaindító cikk is ilyen. De ilyen Vámos Györgynek a Magyar Hírlapban közölt csütörtöki levele a régóta írástudóhoz méltatlan, gyalázatos szerepet vállaló Paul Lendvaihoz.

Az is biztató jel, hogy mint hallom, a fiatalok alkotta Nézőpont Intézet a belpolitikai helyzetről készült elemzéseit eljuttatja a Budapesten működő diplomáciai képviseletekhez, és ezzel máris kiváltotta az amerikai nagykövetség (dez)informálását évtizedek óta saját privilégiumának tekintő SZDSZ-vezérkar őrjöngő dühét.

Bizony, az értelmiség szervezett segítségét sokkal jobban fel kellene használni az euroatlanti világban a magyar polgári oldalról kialakult kép formálásához. Tetszik, nem tetszik, a nyugati vezetők szemében roppant könnyű összemosni a rasszizmus minden formájától magát ezerszer elhatárolt Fideszt a szélsőjobbal. Csak akkor kényszeríthetők távozásra a tolvaj – mindazonáltal "baloldali" – milliárdosok és az értelmiség szégyenévé vált álliberálisok, ha minden lehetséges fórumon százszor elmondjuk, ezerszer leírjuk, milliószor elemezzük: azért "nácizzák", "rasszistázzák" a parlamenti választások remélhető győztesét, hogy még idejében lejárassák az erre a vádra okkal-joggal érzékeny világ előtt. A győzelem után újult erővel folytatják majd, mert a legkevésbé sem érdekli őket, hogy a nyilvánvaló, otromba rágalommal nem csak a Fidesznek, a hazájuknak is ártanak. Számukra ez nem szempont.

Persze, nem gondolom, hogy az értelmiségnek csak a külföldi lejárató kampányok elleni küzdelemben kell hogy feladata legyen. Környezetemben egyre gyakrabban tapasztalom, hogy az emberek kezdik felismerni, mi a hazai szélsőjobb szerepe az elkövetkező hónapokban. Értem én a szélsőjobb híveinek mélységes dühét, kétségbeesését, de nem tudom elfogadni az általuk vallott és terjesztett gyűlölet mindent átható, parttalan tombolását. A semmilyen pozitív, érdemi programmal nem rendelkező társaság összes megnyilvánulása érzésem szerint – ahogy régen, szokás volt mondani, "objektíve" – a szocialista-szabad demokrata politikai elit uralmon tartását szolgálja.

Tudom, hogy ezekre a mondatokra a Magyar Hírlap fórumán nekem címzett mocskolódások reagálnak majd. Azt is tudom, hogy nem kis részt a hatalom technológiáját jól ismerő szocialista és liberális párti aktivisták bújnak meg majd a legtrágárabb szélsőjobboldali gyalázkodások mögött.

Mégis, még egyszer megismétlem – lassan mondom, hogy mindenki megértse: a polgári értelmiség felelőssége a médiában és azon kívül is minden erővel, minden eszközzel elutasítani a gyűlöletáradatot. A jobb- és a baloldalit is. Másként nem győzhetünk.

---

Szentesi Zöldi László:
Bűnlajstrom

Nem értitek, mi történt, ugye, magyarországi liberálisok?

Pedig az egész olyan roppant egyszerű. Ti idéztétek elő a háromnegyedes nemzeti többséget ebben az országban. Nektek köszönhető, hogy négyszázezren választották a Jobbikot, s azt, hogy soha nem látott arányban döngölte földbe pártjaitokat a Fidesz. Néztek, de nem láttok. Pedig mindenről ti tehettek. A rendszerváltozás idején messze vitt benneteket a hév, sokkal messzebb, mint arra képességeitek, valódi súlyotok alapján rászolgáltatok volna. Azt hittétek, "a szellem embereiként" jogotok van minden közéleti kérdésben igazságot osztani. Mohón rávetettétek magatokat a magyar szellemi élet kulcspozícióira: egymást sztároltátok televízióban, rádióban, újságban, "véletlenül" mindig a hozzátok hasonlók kaptak szót, mikrofont. Akik veletek tartottak, azokból tényezőt faragtatok, azokat megfizettétek. De aki nem volt hajlandó szembeköpni a saját hazáját, azt kiebrudaltátok a hatalmatok alá hajtott intézményekből.

Én legalábbis a fentieket tapasztalom a honi sajtóban idestova tizenöt éve. Emlékszem, mennyire felháborodtatok, amikor az Antall-korszak egyik politikusa "egészséges vidéki gyerekeket" követelt a képernyőre (ahol egyébként már akkor sem az "egészséges vidéki gyerekek" voltak többségben). Végignéztük, ahogyan lemészároltátok Európa egyik legjobb televíziós műhelyét, a Panorámát, ahogyan gyáván és kisszerűen száműztétek Chrudinák Alajost. Ti voltatok azok, akik újjáéledő nácizmusról harsogtatok a médiaháborúban. És az is világosan előttem van, amint egyik chartás szószólótok 1994-ben azt rikoltozza a Magyar Televízió lépcsőjén, hogy már csak néhány embert kell kirúgni, és "végre magunk között leszünk".

Érdemes volt? Húsz évetek ment rá, és az ország narancssárgába (szerintetek barnába) borult. A tartós társadalmi rendetlenség, ahol lelkeket és pénzt halásztatok, az annyira áhított falansztertársadalom, ahol nem tűnik elő az egyéni tehetségtelenség, becstelenség – nos, ez az egész lázas liberális vízió soha nem ver gyökeret. A népeknek ugyanis elegük van a nagy ívű történelmi kísérletetekből. Ennek az országnak is elege van, mint látjátok.

Van egy döntő különbség a magyarországi jobboldal és baloldal között. A jobboldali magyar minden nyomorúságával, kisebbségi érzésével, megnyomorított életével, kényszerképzetével is hordozza a nemzeti gondolatot. Nagyon sok avítt, ostoba, rosszul csengő szó akad az úgynevezett nemzeti táborban, de a jobboldali ember, bármilyen rövidlátó, elesett, korszerűtlen legyen is, szereti a hazáját. Ti önként feladtátok a nemzethez tartozás eszméjét: talán úgy gondoltátok, a jobboldal lejáratta azt, talán mást hittetek, de mindenféleképpen a nagyvilághoz tartozást választottátok a haza helyett. Ennek az volt az ára, hogy semmi, de semmi nem fűz össze benneteket. Nincs érték, amelyben hinnétek, hacsak a közös zsákmányt nem tekintjük annak. Politikai létetek a tagadásra épül, vég nélkül gyűlöltök bennünket.

Arra sem figyeltetek, amint lassan, de biztosan elveszítettétek a fiatalságot. Az egyetemeken hatalmas jobboldali többség alakult ki, a következő nemzedékek használható része ezerszer hazafiasabb lesz a mai kor emberénél. Őket már nem szédíthetitek meg álhumanista lózungjaitokkal. Számotokra ez az igazán rossz hír: nemcsak a jelent, a jövőt is feléltétek.

Talán akkor hibáztatok legnagyobbat, amikor az egész magyar társadalmat csordának néztétek. Való igaz, vannak közöttünk csordaemberek, de néhányan azért képesek az önálló gondolkodásra. Nem vettétek észre, mert a lelkéhez soha nem fértetek hozzá, hogy a nemzet nem sokaság, és bármit tesztek is, az önvédelmi reflex és a józan paraszti ész minden korban feltör az emberekből.

Mostanra a számarányotoknak, jelentőségeteknek megfelelő helyre süllyedtetek. Innen ne is kerüljetek feljebb, azt kívánom. Éljetek együtt a csendes népakarattal, hogy tudniillik a kiváltságos liberálisoknak sem ártana lassan beolvadniuk a társadalomba. Ideje megismerkednetek a hétköznapi emberekkel: a gúnyosan megmosolygott vidékiekkel, a köreitekben oly sűrűn leparasztozott kétkezi falusiakkal, az általatok megvetett bérből-fizetésből élő egyszerű melósokkal.

Értsétek meg: nem vagytok elit, soha nem is voltatok. Álljatok csak be a sorba, semmiféle kiváltság nem jár nektek: sem nagy állami fizetés, sem offshore cég, sem közpénzekkel bűvészkedés, de még megmondóműsor, külsős szerződés sem.

Ha pedig nem tetszik a rendszer, el is mehet innen menni, ahogyan szeretett kormányfőtök javasolta annak idején.

Szentesi Zöldi László

Kiröhögve

"Az Európai Parlament elkötelezett Európa népei közötti szorosabb egység megteremtése és élő nyelveik megőrzése iránt."

"Az Európai Parlament feladatának tekinti a kisebbségi nyelvek támogatását."

"Minden kisebbségi nyelvet és kultúrát megfelelő jogi statútummal kell védeni a tagállamokban."

"Az Európai Unió felelősséget visel a tag- és tagjelölt államok támogatásában kultúráik fejlesztésére és határaikon belüli nyelvi sokszínűség megőrzésére."

Röhögnek, hiéna mód kacagnak ezeken a mondatokon Pozsonyban. Pedig ezek mindegyike az Európai Unió és elődje állásfoglalásaiból, kisebbségvédelmi chartáiból és direktíváiból származik. Amelyek teljesítését csatlakozása előtt Szlovákia is vállalta, majd az EU-ba belépve rendre alá is írta.

És minden további nélkül megszegte, amikor elfogadta a magyar kisebbség nyelvhasználatát brutálisan korlátozó új szlovák államnyelvtörvényt. S most nyerít Fico, Slota és Meciar. Mert megtehették – és meg is tették. Büntetlenül?

Kezdjük azzal, hogy a nyelvtörvény megszületése legalább annyira a magyar kormányzat "érdeme", mint Ficóé. Gyurcsány Ferenc hagyta – sőt belpolitikai figyelemelterelés okán még örült is neki –, hogy elmérgesedjen a kétoldalú viszony, hogy a pozsonyi baloldali–szélsőjobb koalíció bármit megtehessen. Göncz Kinga külügyminiszter reakcióiban olyan volt, mint egy megakadt némafilm, miközben szlovák kollégája végig roadshow-zta Európát, úton-útfélen bizonygatva saját igazát. Bajnai válságkormányfő látványosan kvaterkázott a szlovák miniszterelnök-helyettessel, boldogan nyilatkozta, hogy majd a kormányközi bizottság szintjén rendezik az ügyet. Mire a bizottság összeült, a szlovák elnök aláírta a gyalázatos törvényt.

A magyar diplomácia most a megszokott komótosságával Brüsszelhez fordul. Mivel az EU központjában az Európai Néppárt a legerősebb, ott meg sok a magyar, az uniós urak is kénytelenek foglalkozni az üggyel. Első körben a szép nevű Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet kisebbségügyi főbiztosa az illetékes. Ám, láss csodát, Knut Vollebaek először a szlovákokat fogadja. Nem arról van szó, hogy Vollebaek úr jobban szeretné a sztrapacskát a gulyásnál – egyszerűen a szlovákok gyorsabbak. Megint beelőznek.

Ficóék talán már maguk sem találják a jelzőket harsány jókedvükre, amikor Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter a találkozó után bejelenti: a főbiztos szerint a törvény összhangban van az európai jogrenddel, a törvény által követett célok jogosak, s a bírságok is összhangban vannak az európai normákkal. Lajcák persze hazudik, hiszen az EBESZ-nyilatkozat "egész sor kételyt is megfogalmaz azzal kapcsolatban, hogy a végrehajtási utasítások összhangban vannak-e a nemzetközi dokumentumokkal". De kit érdekel már ekkor ez az "apró betűs" rész?

Hiszen a szlovák kormány határozottan állítja, hogy nem a magyar nyelvet korlátozzák, hanem a sajátjukat védik. Ez olyan "európaiasan" hangzik. Igaz, a felemlegetett ír és svéd nyelvtörvények éppen ellentétes tartalmúak a magyart kirekesztő szlovákéval - mondják a magyarok. De odafönt miért éppen Budapestnek, és ne Pozsonynak hinnének? Hiszen a szlovákok nem hamisítják meg az EU-nak kiküldött költségvetési számaikat, nem hazudnak a választóik szemébe. S ami még fontosabb: kicsi náluk az adó, van eurójuk, oda érdemes befektetni. Ott biztonságban van és fial a pénz.

Magyarországgal csak akkor fognak számolni, ha újra erős lesz, politikai tekintélyében, gazdasági potenciáljában egyaránt. Akkor majd az EU is mellénk áll.

Egyelőre azonban a szlovákok állnak nyerésre, Ficóék nyugodtan röhöghetnek. Ma nincs okuk tartani az uniótól. Brüsszel hosszú hetekig, hónapokig elrágódik az ügyön, békítget, talán még meg is dorgálja egyszer Pozsonyt. Esetleg elindul egy soha véget nem érő nemzetközi bírósági eljárás, amelynek tanulságairól legfejlettebb majd az unokáink vitatkozhatnak az egyetemeken.

Szlovákul.

Stefka István: Szégyen

A legutolsó pillanatig kihúzzák. Amikor már Magyarországot 133 nap alatt védtelenné tették, kirabolták, hazánk területének jelentős részén cseh, román és szerb katonák állomásoztak, amikor már végiggyilkolták az Alföldet, a Dunántúlt és a Tiszántúlt, és nem volt tovább, akkor, kilencven éve, 1919. augusztus 1-jén a proletárdiktatúra vezetői a rablott aranyakkal a feladás és a menekülés mellett döntöttek. Hátrahagyva a pusztulást, a szenvedést. Ők, a kommunisták, a szociáldemokraták deformált része, ők, a baloldal. Ekkor ismerte meg először a magyar nemzet, hogy mit lehet várni tőlük.

Voltaképpen kilencven év óta – egymásra hagyományozva módszerüket – mit sem változtak. Ezt csinálták 1945 és 1956 után, és ezt tették 1989-ben is. A kifosztott, eladósított országot hátrahagyva önként átadták a hatalmat, persze csak látszólag. A Magyar Kommunista Pártból (MKP) folyamatos átöltözésekkel MDP-t, abból MSZMP-t, majd MSZP-t csináltak, a vadkelet kapitalista pártját, a gazdasági hatalmat teljes körűen magukhoz ragadták – igaz, el sem engedték –, míg baloldali értékekről papoltak, és nyugati milliárdosok szintjén éltek. Ők, a kommunisták, most már vállalkozók, gazdasági szakemberek, megmaradtak annak, akik mindig is voltak. Megőrizték a bolsevista értékrendet, amelynek lényege: a hatalmat megragadni, nem elengedni, megőrizni bármi áron – csalással, ármánnyal, erőszakkal, hazugsággal, terrorista vagy antiszemita veszély hangoztatásával. Mára a balliberális oldal ismét az összeomlás határához vezette az országot. Eszembe jutnak Sztálin szavai, amelyeket aztán Kádár János, a Magyar Szocialista Munkáspárt első titkára, Rajk László egyik vallatója, Nagy Imre kivégzője is szívesen emlegetett: mi, kommunisták, különleges anyagból vagyunk gyúrva. Jó Kádár apánk nem azt mondta, hogy mi, magyarok, hanem mi, kommunisták. Ez igaz is, mert ők és utódaik, a szocialisták meg a bukott szabad demokraták másként érzik magukénak Magyarországot. Rájuk ma is vonatkozik az a Rákosi-korszakban keletkezett mondás: ami a tied, az az enyém, ami az enyém, ahhoz semmi közöd. Szemrebbenés nélkül, áron alul eladják, átjátsszák idegeneknek a nemzeti vagyon még megmaradt részét, szétdúlják a vasúti közlekedést, a magyar falut, rárontanak az egészségügyre, s őszre összerogyhat a kórházi ellátás. Nincs szégyenérzetük, de van pofájuk. Legutóbb, az uniós választáson súlyos vereséget szenvedett a balliberális oldal, gyakorlatilag megszűnt az SZDSZ, kis párt lett az MSZP – börtönszocialistáknak nevezik őket, mivel képviselőik egy része letartóztatásban van, mint koalíciós partnerük, az SZDSZ háttéremberei –, mégis görcsösen ragaszkodnak a hatalomhoz. Maradnak, a magyar lakosság kivéreztetéséig.

Nincs szégyenérzetük. Itt van például Draskovics. Folyamatosan hazugságon kapják, a terroristavízióival lejáratta a rendőrséget – mégis maradhat. A baloldal az összeomlás előtt gyakorlatilag átadta a hatalmat a bankoknak. Azok lakoltatnak ki, azok módosítanak szerződést egyoldalúan, törvényen felüliek, a gazdasági válság közepette tovább gazdagodnak a tehetetlen kormány asszisztálásával. Nem szabad feledni, a Magyarországon élő, különleges anyagból gyúrt kommunisták az árulásért soha nem vállalták a felelősséget. Ezt tették Kun Béláék, majd Rákosiék, aztán Kádárék, végül ezt teszik Gyurcsányék, Veres Jánosék, Lendvai Ildikóék, Draskovicsék, természetesen Pető Ivánnal, Horváth Ágnessel, Molnár Lajossal, Kóka Jánossal és Kuncze Gáborral karöltve. Akik most az ellenzéket okolják az általuk elkövetett gyalázatért. Vigyázzunk! Ha győz a polgári oldal, akkor ők csak időlegesen merülnek alá – valamelyik offshore birodalomban –, utána ismét mindent elkövetnek, hogy a politika színpadára léphessenek az örökké megvezethető nép segítségével. Az ilyen emberek és szerveződések ellen törvényt kellene hozni, hogy országrontók, országrablók, hazánkra bajt hozók soha többé ne kerülhessenek a hatalomba. Mert amit eddig tettek, az gyalázat.

Stefka István

2009-08-16


Stefka István: Holdudvar
Álláspont



Néhány napja egy meg nem cáfolt, elképesztő írás kering az interneten – állítólag a népszabadságos Bächer Iván tollából – a jelenlegi hatalomról, miszerint ellopnak mindent, ami érték, ami kultúra, ami magyar. Az a publicista aggódik Magyarországért, a magyarságért a szocialisták ellenében, aki eddig minden pillanatban náci veszélyt, antiszemitizmust, fasizmust szimatolt hazájában, aki a polgári oldalban, elsősorban a Fideszben a gyűlöletkeltés hordozóját, a szélsőségek pártolóját látta. Bächer Iván most életében talán először észrevette, hogy a kormányt birtoklók, a hatalmon lévők a lopást az állami vagyonból, a közösből, nemzeti mozgalomnak tekintik, ahogyan megfogalmazza: "…ahol felbukkannak, ott lopás esik. Metró: lopás. MÁV: lopás. Posta: lopás. Autópálya: lopás. Villamos művek: lopás. Margit híd: lopás. Hetedik kerület: lopás. Nem tudnak lopás nélkül élni már. Javíthatatlanok". Így látja a neves újságíró, a Népszabadság főmunkatársa, aki a lapban hétről hétre leteszi a voksát a liberális baloldal, az MSZP–SZDSZ eszmeisége mellett. Most veszi észre, hogy Hillerék, Lendvaiék, Sziliék semmit sem csináltak, mert a zuschlagosodás, a korrupció megállíthatatlanul tovább folytatódott a szocialista pártban és annak holdudvaránál.

Ahogy olvastam Bächer kitöréseit, felcsillant a szemem, nahát ilyet, ez a tehetséges újságíró jó útra tért, észreveszi – ami egyébként a dolga lenne –, hogy Medgyessyéknek, Gyurcsányéknak, Kókáéknak, Bajnaiéknak és a hasonlóknak köszönhetően kifosztották az országot, gazdaságilag amortizálták, milliók kerültek válságos anyagi helyzetbe, százezrek munkanélkülivé váltak, ezrek kilakoltatása önhibájukon kívül, banki tartozásaik miatt napi eseménnyé vált. Nos, eggyel több rendes újságíró – mondtam magamban.

Ám korai volt az öröm, mert írásának további megállapításai rémisztő következtetésekre adtak okot, egy kétségbeesett ember jajkiáltása sejlett föl, hívószava a megsemmisülés felé. Nem kevesebbet jelentett ki az újságíró, hogy a fasisztákra fog szavazni, másképpen nem lesz soha tisztességes, demokratikus Magyarország. "Jöjjenek a derék nácik – írja –, legalább tiszta lesz minden, tiszta lesz a mocsok." Végső konklúziója, hogy ettől a hatalomtól egyféleképpen lehetne megszabadulni: a Jobbikra kell szavazni. Világos szavak ezek.

Hogy kik a fasiszták, a nácik Magyarországon, azt nem tudom. Ilyen megjelölés hivatalosan sehol nem ismert, egyetlen pártot sem lehet hazánkban ilyen jelzőkkel illetni. Ez az egyik.

A másik megállapítás sokkal súlyosabb. Egy magát baloldalinak gondoló közíró nyilvánosan felhív mindenkit, hogy szavazzanak a Jobbikra. Hogy el nem tört a tolla hegye! Mert nagyon jól tudja a szerző, hogy Magyarországon a szélsőjobb soha nem fog kormányt alakítani, soha nem fog hatalomra kerülni, mindig kis párt marad. Jöjjön bármi, jöjjön a vízözön, akár a pusztulás, nehogy a kétharmados győzelemre képes Fidesz – Magyar Polgári Szövetség válthassa a valóban tolvaj, hazaáruló kormányzati erőket.

Ez a gondolkodás ismerős. Bárki jöjjön a hatalomba, csak ne a Fidesz és ne Orbán Viktor. Ugyanis mindenki tudja, egyedül ők lennének képesek ezt a szennyet, ezt a mocskot eltakarítani, egyedül a Fidesz és a mögötte álló erők lennének képesek újra egy demokratikus, polgári, élhető Magyarországot megteremteni. Igen, ők rettegnek a rendtől és a népjóléttől. A baloldali hatalom története a Tanácsköztársaságtól Kádárig és az MSZP jelenlegi regnálásáig soha másról nem szólt, mint kivégzésekről, fájdalomról és nyomorról.

Szeretném megkérdezni, kik támogatták a médiában az MSZP–SZDSZ ámokfutását egészen a jelen pillanatig, ha nem ennek a két pártnak az értelmiségi holdudvara, írástudói. Mivel törvényes választásokkal már nem lehet hatalomba kerülni, a felelősségre vonást pedig szeretnék elkerülni, így most szeretnének egy kis anarchiát a szélsőjobbal, hogy soha ne álljon talpra ez az ország? Tudjuk, a kommunisták mindig a zűrzavart, az anarchiát használták ki hatalmuk megszilárdításához, olykor idegen katonai segítséggel. Jöjjön tehát újra Szálasi, Rákosi, az ÁVH, Péter Gábor, vagy ha nincs más, akkor a bankok? A szellemi holdudvar majd megmagyarázza…

Közeledve első királyunk ünnepéhez, ne felejtsük, hogy Szent István mindig igazodási pont volt. Mérce, emberi tartás, mindaz, amit tett az államalapításért, a rend megszilárdításáért, vagy akár a tolvajok megbüntetéséért. Így lettünk Európa egyik legrégibb keresztény államává. Nekünk is van feladatunk. Semmi sem késő, nem kell magunkra hívnunk a teljes összeomlást. Van hová fordulnunk, a dicső múltból, az ezer évből mindig van honnét meríteni.

Stefka István

Bächer Iván: Séta


A fasisztákra fogok szavazni, döntöttem el, mire a Körútra kiértem. A fasisztákra leszek muszáj szavazni. Nem tehetek majd mást. Rájuk kell szavaznia minden tisztességes, demokratikus magyar polgárnak.

Másképp nem lesz soha tisztességes, demokratikus polgári Magyarország.

Túl kell esni rajtuk. Emberek fognak meghalni, amint hogy már eddig is haltak meg emberek. Valószínűleg még sokan fognak meghalni, egészen pontosan: sokan lesznek megölve.

De polgárháború az nem lesz. Ahhoz két fél kell. Itt viszont csak egy van, csak egy veselkedik, csak egy akar vért, és csak egynek van fegyvere. Mert fegyverkeznek, ez immáron kétségbevonhatatlan tény.

Tulajdonképpen akkor kerekedtem fel, akkor indultam mégis útnak, amikor elébem tették a dokumentet: fegyverkeznek. Ügyesen, okosan. Olyanokat toboroznak, akiknek van fegyverviselési engedélyük: obsitos rendőröket, katonákat, biztonsági őröket, derék vadászokat.

Sejtettem ezt, de most már meg is bizonyosodtam róla. Gondoltam, akkor mégis elnézek.

Aznap délelőtt jött a levél, civil szervezettől, fölhívás antifasiszta tüntetésre, kétségbeesett, dörgedelmes szavakkal, eddig és ne tovább, nem tűrhetünk tovább, tenni kell, föllépni, tiltakozni, megmutatni, hajrá Fradi, és így tovább.

Azt nem értettem, miért a zsinagóga elé kell szervezni egy antifasiszta tüntetést, mi köze az antifasizmusnak a zsinagógához, de gondoltam aztán, ott volt hely, elvillamosoztam, troliztam szépen addig.

Aztán, mikor odaértem, már oldalogtam is tova. Jó, ha harmincan álldogáltak ott, de ami a nagyobb baj: rögtön a főhelyen egy szocialista politikus feszített.

Hát azt már nem.

Már mentem is a Wesselényi utcán a Nagykörút felé.

Akik a nyakunkra hozták a fasizmust, azokkal nem fogok együtt tüntetni ellene.

Hát mi közöm lehet nekem ezekhez, ezekhez a hitvány, gyáva senkikhez? Akik tömeggyilkosoknak emelnek állami díszsírhelyet, és aztán azt koszorúzzák rendületlenül?

Eddig azt lehetett mondani legalább: egyik is lop, másik is lop, de emezek legalább nem rasszisták, nem nácik. Radnóti gyilkosának díszsírhelye, Dunaszerdahely és Miskolc után már nem lehet mondani ezt se.

Ők antifasiszták? Hát ők idézték a kórt elő. Gyávasággal, kulturálatlansággal, hitványsággal és mindenekelőtt: az eszelős korrupcióval.

Ahol felbukkannak, ott lopás esik. Metró: lopás. MÁV: lopás. Posta: lopás. Autópálya: lopás. BKV: lopás. Villamos művek: lopás. Margit híd: lopás. És ez itt, a hetedik kerület: lopás.

Nem tudnak lopás nélkül lenni már.

Javíthatatlanok.

Átballagtam a Rumbach Sebestyén utcán, és újra elámultam a romvároson. Amelynek polgármestere lassan fél éve börtönben ül. Miről beszélünk? Nincs miről beszélni. Ezek javíthatatlanok. Szili Katalin fog újítani majd. Aki olyan, mint a cigány lova; újra és újra nekigyalogol a falnak, de nem vak, csak bátor.

Megyek a Dob utcán, és arra gondolok: ha én ennyire utálom őket, mennyire utálhatják őket a többiek.

Odaérek a kiglancolt Gozsdu udvar kapuja elé. Kivételesen nyitva van. Mert nem szokott nyitva lenni. Nehogy átjárjon valaki a világörökség átjáróházán. De úgy látszik, rájöttek, hogy ez senkit sem zavar. Lakója ugyanis nincsen a házmonstrumnak. A boltok, irodák is kivétel nélkül üresek. Beleloptak a romvárosba egy kísértetházat. Végigsétálok a Király utcáig. Kong a ház. Megcsinálták a semmit.

Nem kár értük.

Jöjjenek a derék nácik. Legalább tiszta lesz minden. Tiszta lesz a mocsok. Borzalmas lesz, de egyértelmű.

Ballagtam a rommá tett romvárosban a Kiskörúttól a nagy felé. Némely romon vakító tábla jelzi: műemlék. A városvédők igyekezetének kicsiny kis nyoma. Rájuk sem hallgattak, amint hogy nem hallgattak senkire. És nem hallgatnak még ma sem. Elveszítenek mindent és mindenkit, de nem zavarja őket. Eszembe jut, mennyi fiatal volt 2006-ban a két választási forduló között az Andrássy úti nagygyűlésen. Egy év se kellett és elzuschlagosították őket.

Az akkori ifjúszocialisták tömegesen mentek panaszra a szocialista tótumfaktumokhoz: jelezték, hogy van itt egy fiatalember, aki lop, csal és hazudik, és tönkre fog tenni mindent. A "nagy öregek" meg összehívták az ő etikai bizottságukat, aztán mosolyogtak atyain: ne törődjetek vele, menjetek csak szépen haza, gyerekek.

És a gyerekek elmentek.

Csak éppen nem haza. Otthagyták a hitvány pártot, és elmentek szépen tanulni, üzletelni, elmentek külhonba zömmel; az egyetemisták, a fiatalok, a műveltek, a nyelveket tudók elmentek mind. 2006-ban ezerkétszáz ifjúszocialista volt, egy évre rá nem maradt ötven se belőlük.

Így fiatalítottak Hillerék, Lendvaiék, Sziliék. Akik most újítanak. Eddig mit csináltak? Hagyták, hogy csinálja az emberük tovább. És most hagyják, hogy a börtönben rohadjon el. Nekik nincsen közük, ők nem tudtak semmiről. Rájuk szavazzak? Akik a maguk emberével is így bánnak el? Hát nem.

Jöjjenek a nácik. És akkor ezek elmennek legalább.

Nézem a Zeneakadémiát. El fogják lopni ezt is, ha maradnak. Csinálnak belőle szállodát. Mert ellopnak mindent, ami érték, ami kultúra, ami magyar. Kisütés. Azt mondják, hogy a laptopok akkumulátorát ki kell sütni néha. Teljesen. És akkor lehet újra tölteni, lehet kezdeni mindent elölről. A nulláról. De ahhoz le kell nullázni az egészet.

Hát azt kell csinálni itt is. Ha öt képviselőjük marad, akkor az az öt régi lesz. Azok, akik miatt ide jutottunk. A fasizmus küszöbére.

És annyi pofon, padlófogás után, csinálják tovább.

Javíthatatlanok és menthe-tetlenek.

Egyféleképpen lehet szabadulni tőlük. A Jobbikra kell szavazni.

Kiérek a Körútra, megnyugodva kapok a villamosra.

Talán ma még haza is érek.

2009-08-17




Rasszisták
Álláspont

Magyarországon ma sokan rasszistákat látnak. Valljuk be, okkal, hiszen vannak ilyen honfitársaink. Egy apró körülmény mégis elrontja az örömüket: soha senki nem tudta bizonyítani, hogy a fajgyűlölet szervező erő volna hazánkban.

Vegyük például Bächer Ivánt. Nevezett közgondolkodó az anyja keservébe küldené azt az MSZP-t, amelynek a hátszelén, de legalábbis baloldali oldalvizén nemes egyszerűséggel újságíróvá avanzsálhatott a rendszerváltozás környékén. Bächer Iván ma azt gondolja, hogy az MSZP és holdudvara takarodjék. "Hát mi közöm lehet nekem ezekhez, ezekhez a hitvány, gyáva senkikhez?" – írja most a szocialistákról. Milyen bájos, de eddig nem tetszett ezt leírni. Eddig a fasisztoid-náci-antiszemita hármasságban élte jó életét a nemzet Ivánja, de most, hogy állítólag napfényre kerültek a rossztétemények, immáron megtért a nemzeti gondolatnak. Éljen, halleluja! Bächer Iván mint magyar honpolgár. Eddig nem volt ugyan büszke rá – tetszenek érteni, biztosan meglesz a kétharmad, ő már tud valamit.

Tehát rasszistákat keresünk a magyar társadalomban. Pompás. A Szigeten egész dalestet szenteltek a feladatnak. Milyen kár, hogy a rasszisták és antirasszisták nagy ívben tettek az egészre, de a magyar belvitákról mit sem tudó holland és francia öntudatlan diákok legalább jót buliztak. A magyar társadalom közben tűr és lapulva hallgatja az állítólagos rasszista cigány sorozatgyilkosságról szóló híreket. Talán, majd ha kiterítették a rasszista tettest. Illetve még akkor sem, hiszen volt itt már cigányokat döfködő fajtabéli Mortimer meg Pécsett cigányokat gyilkoló "rasszista" cigány rendőr. Ki tudja, mire képesek még a rasszisták? Mi azért maradjunk teljesen őszinték: kisebbségi terror tombol az ország számos területén.

A Magyar Hírlap nemcsak a veszprémi éjszaka után, de 2009 nyarán is leírja: létezik cigánybűnözés Magyarországon. Le kell írnunk, mert ez az igazság.

Kizárólag a friss hírekből mazsolázva: az olaszliszkai lincselés és egy sor kevésbé tragikus kimenetelű más eset után most is önbíráskodtak a cigányok. Néhány napja azért nem történt tragédia Gávavencsellőn, mert a kislétai gyilkosnak kikiáltott vadászt még a verés előtt felismerte az egyik cigány "önkéntes". Vasárnap hajnalban már nem volt ilyen egyszerű a helyzet: tucatnyi felfegyverzett roma tartóztatott fel egy sötétzöld terepjárót Nyírlugason, amelyben egy lakodalomból hazatérő család utazott, és csak az segített, hogy az egyik cigány gárdista megismerte a sofőrt. Az inzultus leírása kísértetiesen hasonlít a Szögi Lajos agyonverése előtti percekre. Úgy tűnik, a romák egy része megértette: mindent szabad, hiszen a gávavencsellői elborult agyúakat is csak közlekedési szabályszegésért akarja felelősségre vonni a rendőrség. A nyírlugasi terrorral egy időben egy zuglói aluljáróban fogott le, vert meg és fosztott ki egy a Szigetről hazatérő diákot két cigány támadó. Ezt vágták a fejéhez: "Fogd be a pofád, te fehér f…sz!"

Így állunk tehát 2009 nyarán. És eközben a szocialista tolvajlást évtizedes késéssel felfedező Bächer Iván arról ír: "A fasisztákra fogok szavazni. Túl kell esni rajtuk. (…) Valószínűleg sokan fognak meghalni, egészen pontosan: sokan lesznek megölve. De polgárháború az nem lesz. Ahhoz két fél kell. Itt viszont csak egy van, csak egy veselkedik, csak egy akar vért, és csak egynek van fegyvere. Mert fegyverkeznek, ez immáron kétségbevonhatatlan tény."

Isten hozott a nemzeti táborban, Iván. Befogadunk, de nem szeretünk. Ha hazudtál, akkor veled együtt süllyed el a liberális Atlantisz, nem kár értetek. Polgárháború, az nem lesz. Ahhoz két fél kell. Itt viszont csak egy van, csak ti akartok vért, csak nektek vagy fegyveretek. Mert fegyverkeztek, még ha csak elkopott szavakkal is, ez immáron kétségbevonhatatlan tény.

És ti húzzátok a rövidebbet, fájdalom, ez is bizonyos. Az ország velünk van.

Szentesi Zöldi László

Szentesi Zöldi László
Good bye, Szlovákia
Álláspont



Azok után, ami tegnap történt Pozsonyban, Komáromban és Budapesten, csakis egyet tehetünk: hazarendeljük állomáshelyéről pozsonyi nagykövetünket, és egyidejűleg felfüggesztjük a diplomáciai kapcsolatokat.

Egyetlen nemzet sem tűrheti el, hogy politikai és morális eszközökkel megalázzák. Szlovákia nem a magyar kormányt, hanem Sólyom László köztársasági elnököt, a magyarság összetartozásának alkotmányos jelképét nézte semmibe, s így rajta keresztül a világon élő valamennyi magyart.

Nincs miről beszélni. Az érvek elfogytak. Szlovákia tegnap nyíltan deklarálta, hogy államszintű kapcsolatai feláldozásával is tovább építi a maga sztrapacskademokráciáját, amelyet közönséges elmebetegek, autótolvajok, demagóg hőzöngők erőltetnek saját népükre. Minket azonban nem érdekel, miféle sorsot szán magának a szlovák többség. Ha Fico, Meciar, Slota és Gasparovic a jövőképük, akkor megérdemlik a sorsukat. A baj azzal van, hogy a Felvidéken félmillió magyart foglyul ejtett a nagytót sovinizmus. Ha most nem lépünk, legközelebb magyarokat fognak verni, üldözni, gyilkolni. Ahogyan egyébként szívük mélyén mindig is szerették volna. És ahogyan 1945-46-ban meg is tették, lelkiismeret-furdalás nélkül.

A magyarság szerencsétlenségére Magyarországot jelenleg nemzetellenes kormány vezeti. Piperkőc senkiháziakból verbuválódott nemzetközi kalandorsereg, amely alázatosan hajbókol, s azonnal ugrik minden pozsonyi füttyszóra. Amelynek egyrészt fogalma sincs, mit kellene tenni a mostani helyzetben, másrészt nagy ívben tesz a magyarság érdekeire. Ők akkor sem fognak könnyeket hullatni, ha Dunaszerdahelyen, Komáromban, Pozsonyban tényleg elszabadul a pokol, és a szlovák gyűlölet kormánysegédlettel rászabadul a magyarokra. Bajnaiéknak már régóta nincsen hitelük. Ha valami csoda folytán mégis hazahívnák a nagykövetet, és igen helyesen felfüggesztenék a diplomáciai kapcsolatokat, csak a minimálisan elvárhatót teljesítenék.

Ennyi nem elég. A világ elé kell tárni Szlovákia aljas provokációit. Fel kell venni az arcunkba dobott kesztyűt, és teljes erővel bele kell vágni Ficóék képébe. Mondjon csak egyetlen indokot, egy félénk mellékmondatot bárki Európában, amellyel meg lehetne támogatni az elmebetegek nyelvtörvényét. Mutasson bárki egyetlen hazáját féltő politikust a világban, aki nem fordul azonnal nemzetközi fórumokhoz, ha honfitársait már az anyanyelvhasználattól is megfosztják.

Jó, ha tudjuk, az egyszerű embernek is van fegyver a kezében. Én mától nem vásárolok szlovák árut. A Made in Slovakia számomra többé nem létezik. Csakis akkor adok ki pénzt szlovák termékért, ha meggyőződtem arról, hogy felvidéki magyarok készítették. Bojkottáljuk a szlovákiai síparadicsomokat! Magyarok úgyis csak elvétve élnek arrafelé, inkább járjunk Ausztriába, ahol a pénzünkből nem magyargyűlölő idióták gazdagodnak, hanem színvonalas szolgáltatásokat és emberi viszonyokat találunk. Továbbá: szlovák szállodában soha többé nem szállok meg, ha a Felvidéken akad dolgom, kizárólag magyar tulajdonoshoz térek be éjszakára. Egyidejűleg minden ismerősömet, barátomat értesítem elhatározásomról, és hasonlókra biztatom őket.

Mutassuk meg, hogy soha nem leszünk Szlovákia kapcarongya. Azt azért nem... Ennyire mélyre soha nem süllyedünk. Majd kiderül, ki jár rosszul a mostani provokációval. Remélem, mihamarabb megtudjuk, a Lengyelország, Csehország és Magyarország szorításában dühöngő államocska mire megy önmagában. Boldogok lesznek-e polgárai, ha először a magyar állampolgárok, majd lassan egész Európa kivonul abból a szerencsétlen országból?

Szentesi Zöldi László

Reiner Péter:
Kitől kell félnünk?



Reiner Péter a Magyar Gárda pártoló tagja nyílt levélben válaszol arra a többfordulós internetes levelezésre, amelyben Lipták Béla felhívja a szerző figyelmét, hogy az egyetlen elfogadható lépés, ha kilép a gárdából

Kedves Béla Bátyám! Sajnálattal kell tudomásul vennem azt a tényt, hogy válaszleveledben egy szót sem ejtesz a Mazsihisz nevű szervezetről. Annak ellenére nem ejtettél róla egy szót sem, hogy nagyon fontos dolgokról tájékoztattalak a Mazsihisszal kapcsolatban, amely a zsidóság nevében lép fel, s egy szűk csoport érdekképviseletére hozták létre: korábban többnyire zsidóságát tagadó, a volt bolsevizmus rákfenéjét (a szovjetet) elvtelenül és rendületlenül kiszolgáló és Izrael ellen konzekvensen fellépő zsidó származásúak cseréltek köpönyeget. A munkásőrök, ávósok, karhatalmisták, társaikra folyamatosan valló ügynökök és politikai bűnök garmadával terhelt tartótisztek. Hogy a hithű, a munkásőrsapkát kapedlira cserélő, Izraelt elvtelenül kiszolgáló, a hazánkban élő zsidóság töredékét képviselő, vallásinak álcázott szervezetbe tömörülő, a nincstelen zsidóságnak időnként politikai zsarolással kicsikart pénzből, a magyar adófizetők pénzéből a bolsevik kormány által kiutalt összegeket korrupt módon lenyúló, a zsidó adut rendszeresen kijátszó és a politikai kettős mércével élő emberek bűneit eltakarják.

Nem térsz ki rá leveledben, és ezek szerint nem zavar az a tény sem, hogy 1956-os forradalmunk ötvenedik évfordulóját megünnepelni szándékozó százezrek méltóságát a jelenleg fennálló, velejéig korrupt, törvénytelenné züllött bolsevista rezsim eltiporta. Nemzeti szimbólumainkat a – feltehetően nemzetünket gyűlölő, idegen zsoldosokat is felhasználva – rendőrségnek álcázott horda meggyalázta, ráadásul lelkileg és testileg sebesített meg ezreket!

Nem említed, tehát elhanyagolhatónak tekinted a jelek szerint azt is, hogy mindezek után látszatdemokráciánk utolsó bástyáját is kidöntve, látszatfüggetlen bíróságunk, eleget téve a regnáló hatalom bitorlók politikai elvárásainak, be nem bizonyított vád alá vonta és elítélte a Magyar Gárdát. Miközben hazánk függetlenségét, integritását egyre jobban veszélyezteti a rendőrség. Az a rendőrség, amely idegen kézben lévő magánhadseregek százezres, felfegyverzett ármádiája, és amely a valódi bűnöket egyre csökkenő felderítési eséllyel üldözi, és gárdistáink szolidáris demonstrációját gumibottal és könnygázzal tapossa el.

Folytathatnám tovább lesüllyesztett állapotunk taglalását, de az általam megismert életműved és ’56-os múltad iránti tisztelettel inkább kérdezlek: bűn-e a bűn, ha bárki is követte el azt, és ha következnie kell a törvények általi büntetésnek, akkor az elkövetett bűncselekmények ténnyé válnak törvényeink szerint?

Kiktől kell inkább nemzetünknek félnie? A félelmet a politika eszközeivel társadalmasító, ezzel megtervezetten visszaélő, a társadalom valódi problémáit eltakarni igyekvő politikai elittől? Vagy a még bűntelen, a legszélesebb társadalmi rétegek politikai felhatalmazása alapján a nemzetünkért valóban cselekedni szándékozó, feltörekvő magyarságpárti politikát és megálmodott hiteles eszköztárát vonjuk koholt vád alá, mint ahogy ezt a jelenlegi rezsim teszi?

A kérdésem természetesen költői – és magában hordja az egyetlen lehetséges természetes választ.

Reiner Péter

---

---

Hazaárulás

Képzeljük el, hogy valaki betör a házamba, kikötöz egy székhez, jól megver, majd az ékszerekkel és némi készpénzzel távozik. Amikor kiszabadítanak, nagyjából két dolog juthat eszembe: fogok egy baltát, és megkeresem az illetőt, vagy jelentem az esetet a rendőrségnek, mert törvénytisztelő polgár vagyok. Egyet nem tehetek: ha netalántán felismerem a rablót a nyílt utcán, semmiképpen sem hívom meg egy fröccsre, nem karolom át, hogy felejtsük el, pajtás, tudod mit, még az italodat is fizetem. Az ilyen ember agyalágyult volna, ne szépítsük.

Egy Bajnai Gordon nevű libatolvaj, aki ez idő szerint a Magyar Köztársaság miniszterelnöke, a jelek szerint agyalágyult. Vagy az emberré válás óta a legbecstelenebb politikus, akit a hátán hordott a föld. Mert Bajnai Gordon elfogadta a szlovák nagykövet meghívását a Szlovák Köztársaság nemzeti ünnepe és a haderő napja alkalmából rendezett ünnepi fogadásra. Mi több, már üdvözölte is a szlovák alkotmány napját, és jókívánságait küldte a szlovák népnek nemzeti ünnepe alkalmából.

Mindezt tette az után, hogy Sólyom Lászlót nem engedték be Komáromnál. Tette az után, hogy Ficóék továbbra is szórakoznak velünk. Bajnai a magyargyűlölő szlovák diplomatákkal kvaterkázik majd a nagykövetségen, miközben félmillió magyar testvérünktől el akarják venni az anyanyelvét és nemzeti létezésének jogát.

Medgyessy Péter annak idején a Kempinskiben koccintott a román nemzeti ünnepen, most Bajnai zarándokol el a szlovákokhoz. Ők ilyenek, ennyit tudnak, erre képesek. Egy gombfocicsapat trenírozására is alkalmatlanok, nemhogy egy ország vezetésére. Bajnai megalázkodó lépése után mindenfajta magyar diplomáciai erőfeszítés felesleges. Semmi értelmük az uniós egyeztetéseknek, a többpárti konszenzusnak, a brüsszeli lobbizásnak. Joggal vághatják a fejünkhöz Európában, hogy mit akarunk azzal a nyelvtörvénnyel, nem is fáj nekünk annyira, hiszen Bajnai éppen pezsgőt fogyaszt és Szvatoplukról áradozik szlovák barátaival.

Úgy van az ember ezzel a mostani helyzettel, mint a Székely Hadosztály a Király-hágóban 1918–1919 fordulóján, amikor nem tudták eldönteni, hogy az előrenyomuló románok ellen forduljanak, vagy vonuljanak vissza Pestre, és verjék szét a hazaáruló Károlyi-kormányt.

Én azt mondom, először Bajnaiékon kell túljutnia az országnak. Először őket kell megfeleltetni a haza ellen elkövetett bűnökért. Azzal, hogy az úgynevezett Bajnai-kormány gátlástalanul lefeküdt a szlovákoknak, legális célponttá vált. Ellenük fordulni, kifütyülni, ledobálni a színpadról, elzavarni őket, bárhol bukkanjanak fel, mostantól minden magyar elemi kötelessége.

Mert a hazaárulást a világ minden emberi közössége bünteti. Lelkiismeret-furdalás és kérdések nélkül. Nekünk is meg kell majd büntetnünk őket, mert ha nem tesszük, Bajnaiék után olyanok jöhetnek, akik nem csak közösségi és egyéni életünket, de a szavakat is elrabolják tőlünk. Ahogyan most Bajnai nyájas vendéglátói, a szlovákok teszik, pontosabban tennék, mert amíg egyetlen magyar is él a földön, nem engedjük.

Az úgynevezett Bajnai-kormány jogilag még néhány hónapig vezeti az országot. Erkölcsi értelemben már régóta semmi joga ahhoz, hogy vezesse. A mostani, minden képzeletet felülmúló hazaárulás után merőben új helyzet alakult ki. Az állam polgára mostantól nem köteles tudomásul venni a Bajnai-kormány létezését. Ha úgy tetszik, semmilyen intézkedésüket nem szükséges végrehajtanunk a hátralévő néhány hónapban. Amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten.

Nem gondoltuk volna 1989-ben, de idáig jutottunk. A tét óriási: nem a Fideszről, nem a Jobbikról, nem az MSZP-ről van szó, hanem magáról a nemzeti létről, arról, hogy a gyerekeink rabok lesznek vagy szabadok.

Szentesi Zöldi László

---

---