First topic message reminder :

Bayer Zsolt:
Nyílt levél Fodor Gábornak



Gábor,

azért a közös múltnak mégiscsak van valami ethosza...

Talán.

Legalábbis kellene hogy legyen.

Ezért írok most neked. Ezért írok, s megkérdezem: meddig csináljátok még ezt?

Írok, s megkérdezem: nem szégyellitek magatokat, s kiváltképp te nem szégyelled magad?

Gábor, amikor a múlt szombaton Gyurcsány leköszönt a miniszterelnökségről, te kiálltál a nyilvánosság elé, és azt mondtad: csütörtökig van határideje az MSZP-nek, hogy előálljon egy általatok is elfogadható miniszterelnökkel. Csütörtökig van határidő mindenre. Te mondtad.

Most péntek késő délután van, és az a kutyakomédia, amit csináltok közösen, felülmúl minden képzeletet.

A te csütörtöki határidődön túl, ha megengeded, felelevenítem a legfontosabb állomásokat.

Tehát múlt szombaton Gyurcsány lelép a romhalmaz tetejéről, amit volt szíves összehozni minekünk. Lelépése után öt perccel Bokros Lajos önként jelentkezik miniszterelnöknek. Ekkor ti közlitek, hogy Bokrosról szó sem lehet, ugyanis "MDF-es ámokfutásával végképp leírta magát".

Vasárnap már maga Bokros szólal meg, s az MDF is, és ezt mondják: "Nem kívánunk részt venni az MSZP hatalmi játszmáiban." Ugyanezen a napon, tehát múlt vasárnap pedig Gyurcsány így fogalmaz: "Rendkívül csodálkoznék, ha Bokrosból miniszterelnök lenne Magyarországon." Lendvai Ildikó meg ezt mondja ugyanakkor: "A szocialista küldöttek kilencven százaléka elutasítja Bokros személyét." E hét csütörtökön pedig megszólal ismét Dávid Ibolya, és ezt közli az ország népével: "Ehhez a programhoz (mármint Bokroséhoz – a szerk.) azonban a választók felhatalmazására van szükség, ezért előre hozott választást kell tartani."

Mindezek után te, ti, péntek kora délután előálltok Bokros jelölésével.

Most, hogy mindezt írom, itt tartunk. S persze volt még sok minden. Az MSZP nevek tucatjaival állt elő, legutóbb éppen Takács Jánost húzták elő a kalapból, amiben az a szép, hogy a teljes ismeretlenségen túl Takács ráadásul román-magyar kettős állampolgár. Ez pedig igen érdekes gondolatokat ébreszt annak ismeretében, hogy Gyurcsány találta ki annak idején az undorító és ocsmány "23 millió romános" kampányt (ti is asszisztáltatok hozzá!), valamint éppen ő akadályozta meg, hogy a határon túli magyarok állampolgárságot kapjanak. S azonnal eszembe is jutott, hogy lám-lám, milyen igaza volt Gyurcsánynak!

Tényleg elveszi előlünk a munkát a 23 millió román, ráadásul nem aprózzák el, mindjárt Gyurcsány melójával kezdik...

De már ez sem számít.

A lényeget az egyik politikai vitafórumra beíró hazánkfia foglalta össze a kutyakomédiátokkal kapcsolatban, s így szólt: "Bazdmeg, nemsokára én is sorra kerülök!" Mármint a miniszterelnök-jelöltségre...

Gábor, ez kutyakomédia. Ez elviselhetetlen. S nem értem, mire gondolsz, mire gondoltok közben. Évek, hosszú évek óta nem értem. Miképpen azt sem értem, hogy miért csináltál megint segget a szádból. S azt sem értem, miért nem szólalsz meg olyankor, amikor megszólalhatnál. Például te, aki a hőskorszakban mégis csak Orbánnal éltél egy kollégiumban, s a legjobb barátok voltatok. Miért nem kéred ki magadnak, hogy Gyurcsány Orbánt nyilasozza, nácizza, s hogy tőle féltse a demokráciát.

Gábor, neked nem volt Gyurcsánnyal közös múltad, sőt, éppen a gyurcsányok ellenében volt nekünk közös múltunk! Gábor, te katonakorodban nem voltál hajlandó kimondani az elvtárs szót, és uraztad azokat az idiótákat. Istenem, mennyire felnéztem rád ezért, amikor megtudtam... Mennyire irigyeltelek! S hogy utáltam a saját gyávaságom. Gábor, tudod te, hogy kiket tartasz most hatalomban? Hát ennyire nem számít mára semmi sem? Most már mindegy, csak az egyszázalékos pártotok zsarolhasson még egy kicsit? Még egy kicsit tehessetek úgy, mintha fontosak lennétek? Már csak ez számít, Gábor?

S hogy tudsz hallgatni akkor, amikor Gyurcsány, mint egy igazi elmebeteg, nekiront a bíróságnak és az ügyészségnek? Ehhez sincs hozzáfűzni valód? Vagy már helyénvalónak találod...

Már csak ennyi mondandód maradt, Gábor, hogy bejelented a csütörtöki végső határidőt, aztán péntek délután előállsz Bokrossal?

Kutyakomédia. Ott álltok most mind a harcmezőn, s országotokat kínálgatjátok egy lóért. S mindjárt vége lesz, Gábor. Szánalmasan, iszonyúan, minden méltóság nélkül.

Sajnálom…

Bayer Zsolt, főmunkatárs

Laborc Sándor lemondott.

Azért lássuk be, ez jó hír.

Azért jó hír, mert amikor Laborc Sándort kinevezték a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatójának, akkor szomorúak voltunk. Szomorúak és kétségbeesettek és haragosak.

Az egy rossz hír volt.

Továbbá azért is jó hír Laborc Sándor távozása, mert önmagában botrány volt, hogy kinevezték, s az is, ahogyan kinevezték. Olyan gyurcsányosan–MSZP-sen nevezték ki. Mindenki tiltakozása ellenére. Mert nemcsak a Fidesz tiltakozott, nemcsak a KDNP – de még az SZDSZ is. A parlament illetékes bizottsága pedig meg sem szavazta – ennek ellenére lett ő az, aki lett.

S azért lett éppen ő, mert a Gyurcsány-Apró-klánnak ő és csakis ő kellett.

Ez volt a botrány.

Miképpen botrány volt a Gyurcsány–Apró-klán puszta létezése s útja a hatalomba. (Amikor Szelényi Ivánék megírták Az értelmiség útja az osztályhatalomba című esszéjüket, amiért elzavarták őket az országból, biztosan nem gondolták volna, hogy így lesz igazuk. Úgy lesz igazuk, hogy nem lesz igazuk. Mert azt nem is merték volna leírni, hogy: az Apró-ivadékok és KGB-sek útja a hatalomba a demokrácia huszadik esztendejében. Pedig az lett volna ám az esszé!)

De Laborc távozott. Mielőtt muszáj lett volna távoznia. Mielőtt utolérte volna az igazságszolgáltatás és a jogállam keze. A jogállam, amelynek gépezete csikorog – de valahogy azért mégis működik.

Laborc megsejtette a régi igazságot, a hitünk maradékát: az igazság, így vagy úgy, de mindig helyrebillen valahogyan. S a helyrebillenő igazság Laborcot fogja kibillenteni székéből, nyugalmából, hatalmából, pökhendi elbizakodottságából.

Ezt sejtette meg.

Talán tanítják is ezt a KGB-nél, ahonnét Laborc útja vezetett a hatalomba. A Gyurcsány-Apró-féle hatalomba. Az önmagáért való, a rablásra, lopásra és hazugságra szerveződő hatalom sáncai közé.

S most, hogy elment, s most, hogy itt állunk a Laborc távozása és a Laborc felelősségre vonása közötti pillanatnyi csendben, elevenítsünk fel valamit. Valami apróságot. Nevezhetjük egyszerű gondolatkísérletnek is, vagy összeesküvés-elméletnek – bár jó, ha tudjuk: az összeesküvés-elmélet mint paranoia bizonyos életkor és tapasztalat birtokában már nem betegség, hanem az elemi életösztön megnyilvánulása…

Tehát elevenítsük fel a következőt: Laborc Sándor, aki kirobbantotta s levezényelte az UD Zrt. elleni álbotrányt, a KGB-akadémián végzett Moszkvában. A tönkretett UD Zrt. legnagyobb ügyfele a Mol volt. A Molt az oroszok akarták (akarják) megszerezni, a Szurgutnyeftyegaz részvényvásárlási akciója e terv része volt. Az UD Zrt. tönkretétele éppen megelőzte az oroszok részvényvásárlási akcióját.

Hangsúlyozni szeretném, az imént semmi egyebet nem tettem, mint néhány tényt tettem egymás mellé. S fenti cselekedetem ezerszer racionálisabb és megalapozottabb, mint Laborc Sándorék összes vádja volt az UD Zrt. ellen.

Tessék ezen eltöprengeni!

S itt nagyjából be is fejezhetjük. Majd úgyis kiderül minden, előbb vagy utóbb. Talán még egyetlen apróság érdemel figyelmet ebben a felettébb gusztustalan történetben. Ezt az apróságot Dávid Ibolyának hívják.

Bizony-bizony! Egyszer majd az is ki fog derülni, hogy kicsoda valójában Dávid Ibolya, s hogy mikor és miért lett azzá, amivé lett.

S ha majd ez mind-mind kiderül, akkor fel fogunk sóhajtani. És meg fogunk világosodni. És rá fogunk döbbenni, hogy mennyire naivak voltunk, s hogy micsoda erők, micsoda gazemberek álltak mindvégig a háttérben, a hátunk mögött, a rendszerváltás sötétjében.

Iszonyú nap lesz – de felemelő.

És én majd elszámoltatást is akarok…

Bayer Zsolt

Bayer Zsolt: Betartsuk?
Álláspont



Mármint a szlovák nyelvtörvényt.

Ez ám az egyik legfontosabb kérdés – csak erről nem esik szó.

Fontos kérdés, s egyben mélyen filozofikus. Erről értekezik már Szophoklész az Antigonéban – s ezt a kérdést szegezték vádként Nürnbergben a náciknak, mármint a végrehajtóknak: miért nem tagadták meg a parancsot?

Hát igen, miért is nem tagadták meg a parancsot…

S természetesen ez a kérdés kizárólag a náciknál értelmezhető, a kommunistáknak nem illik feltenni. Illetve a kommunisták esetében maga a felmentés a diktatúrára való hivatkozás.

Ami a náciknál vád, az a kommunistáknál menlevél és hivatkozási alap. Ez már önmagában filozófia, ugye. S mindezt alaposan meg lehet bolondítani akkor, ha a demokrácia keretei közötti ellenállásról, "parancsmegtagadásról" ejtünk szót. Vagyis: van-e igazolható és elfogadható mód s pillanat s lehetőség, hogy egy demokrácia polgára ellenálljon az államnak, a demokrácia törvényeinek?

Természetesen van.

Egész életünk tele van ilyen pillanatokkal és lehetőségekkel.

Most éppen felvidéki magyarjainkon a sor. Mert a szlovák nyelvtörvény szembe halad a polgári demokráciákkal, ez még csak hagyján, de az ezeréves "isteni" törvényekkel is.

Ebből pedig egyetlen dolog következik: nem kell várni semmire, leginkább az impotens európai szervezetek állásfoglalására fölösleges várni. Ellenben mindent ugyanúgy kell tenni és csinálni, mint eddig. Pontosan ugyanúgy, ugyanott s ugyanannyit kell magyarul beszélni, mint eleddig, a magyar nyelvű kiadványokban pontosan ugyanolyan módon, magyarul kell leírni a földrajzi neveket, mint eddig. Egyetlen pillanatig sem kell foglalkozni a kulturálisan frusztrált s e végből végképp meghülyült szlovák politikusok ostoba és szar törvényeivel. Ezek a törvények egyszerűen nem léteznek!

S hogy aztán mi lesz? Megsúgom: semmi sem lesz! Ugyanis nem lehet semmi sem – hát éppen ez a szép az egészben!

Mert ugye, adódik a lehetőség, hogy majd megbüntetik a renitens magyart X euróra, de mondjuk mindjárt ötezerre, hogy kapjon frászt félelmében. No, ekkor jön el a pillanat, amikor szintén semmit sem kell tenni. Értve ezalatt, hogy egy büdös vasat sem kell, sőt, nem szabad befizetni!

Mert mi is történik majd, ha senki sem fizeti be a kirótt büntetést? Az történik majd, ami történni szokott. Jönnek újabb és újabb büntetőcédulák, egyre nagyobb összegekről. Ezeket kitartó szorgalommal és sztoikus nyugalommal a rötyibe kell hajigálni. S aztán?

Hát azután, ad absurdum jönnek a végrehajtók, vagy kijön a rendőrség, hogy börtönbe vigye a renitens állampolgárt. Nos, barátaim, minekünk éppen erre a pillanatra kell várnunk!

S minél többen, mondhatni tömegesen, leginkább pedig egy emberként sértitek meg ezt az idióták által hozott, idióta és szar törvényt, annál nagyszerűbb lesz nézni, amint a szlovák állam becsődöl és nevetség tárgya lesz. Vagy tényleg azt hiszitek, hogy tömegesen kilakoltatják és/vagy börtönbe viszik mondjuk a csallóközi magyarokat?

Ugyan már, barátaim!

Ha csak egyetlen magyart is elvinnének, akkor mindjárt felébredne az amúgy teljesen impotens EU. Csak rá kell majd mutatni egy csallóközi magyarra, mondjuk egy nyolcvanesztendős Pali bácsira, s el kell mondani jó hangosan: Pali bácsit azért viszik éppen börtönbe, mert magyarul kért Kalmopyrint a gyógyszertárban, aztán meg nem volt hajlandó kifizetni az ötezer eurót. Ennyit kell tenni, barátaim.

Egy emberként, tömegesen sértsétek meg a hülyék törvényét, hányjatok rá fittyet – tanúsítsatok kollektív ellenállást azzal, hogy továbbra is magyarul beszéltek.

Ugye, menni fog?

Bayer Zsolt

1939. szeptember 1-jén, hajnali 4 óra 45 perckor a Wehrmacht átlépte a lengyel határt. Így kezdődött a második világháború.

Ahhoz, hogy a Wehrmacht átléphesse a lengyel határt, indokra volt szükség. S ez szinte megmagyarázhatatlan... Hitler lerohanja Európát, a fél világot, minden lelkiismeret-furdalás nélkül gyilkoltatja meg emberek millióit – de ahhoz, hogy az egészet elkezdje, indokot keres. Illetve, indokot kreál. Mintha nem lenne mindegy, hogy csak úgy, minden előzmény nélkül rohanja le Lengyelországot, vagy gyárt valami átlátszó okot.

Indokot.

Gyártott. Lengyel egyenruhába öltöztetett német elítéltek megtámadták és elfoglalták a lengyel–német határon fekvő kisváros, Gleiwitz (ma Gliwice) rádióállomását. Hát ez volt az ok, az indok, az ürügy. Amúgy Hitler azt mondta, teljesen mindegy, milyen indokkal támadja meg a lengyeleket, ugyanis a győztest nem szokták megkérdezni, mit miért tett.

S most mindez Draskovics Tiborról jutott eszembe. Persze, mindjárt, itt a legelején le kell szögeznem, eszem ágában sincs Draskovicsot Hitlerhez hasonlítani – Draskovics azért nem akkora formátumú alak, mint a Führer volt. Draskovics kicsike formátumú alak, kicsike bűnökkel és kicsike aljasságokkal.

Draskovics a mi korunk gyermeke, igazi hőse. Draskovics a mi korunk polihisztora – a mi korunknak ugyanis nincsenek polihisztorai, csak draskovicsai. A draskovicsság lényege pedig, hogy bármely poszton bármire alkalmas vagyok, ugyanis kicsike bűneimmel és kicsike aljasságaimmal annyit elértem, hogy mindenkiről mindent tudok, s így általam mindenki zsarolható. Ezért aztán ha megbukom pénzügyminiszterként, legott igazságügy-miniszter leszek. Vagy bármi.

Ez korunk karrierje.

Nos, Draskovics, a nagy túlélő, most okot, indokot, ürügyet kreált. Éppen, mint Hitler a gleiwitzi rádióállomással. Draskovics lecsapott a Magyarok Nyilaira (már ha van ilyen egyáltalán, és nem a titkosszolgálat találta ki az egészet), s hogy bizonyítsa a harc komolyságát és fontosságát, előhúzott egy filmfelvételt, amelyen egy robbanás látható. Draskovics rettenthetetlen arccal állt a nyilvánosság elé, s sztentori hangon közölte (illetve akarta közölni, csak szegénynek leginkább vénasszonyhangja van), hogy lám, itt a rémületes detonáció, de a kormány és ő, Draskovics, nem hátrál, nem tágít.

A sajtó pedig vitte a filmfelvételt, s igyekezett az alkalomhoz illő komoly pofát vágni. Aztán valaki megnézte a pokoli robbantást, s rájött, hogy ezt a pokoli robbantást már látta valahol.

Méghozzá két esztendeje. S tényleg. Éppen két esztendeje, hogy bejárta a képernyőket ugyanez a képsor. S kiderült, hogy vidám kedvű gimnazisták robbantása látható nevezett képsorokon, amelyekkel Draskovics nagymama, korunk polihisztora bizonyítani kívánta, miért is van rájuk oly nagy szükség. No mármost, ebből a tényből azért következik néhány dolog.

Az egyik mindjárt az, hogy a kémiatudományban jártas bonyhádi gimnazisták egytől egyig a Magyarok Nyilai nevű szervezet tagjai, hiszen az általuk végrehajtott robbantás szolgált bizonyítékként nevezett szervezet veszélyességére. Ez esetben viszont haladéktalanul le kell tartóztatni a bonyhádi gimnazistákat, viszont ezzel párhuzamosan szabadon kell engedni Budaházyt és a többieket, mert tévedésből ülnek bent a sitten. Ez az A változat.

A B változat azonban az, hogy Draskovics egy aljas kis gazember, aki hamis felvételeket lobogtat a sajtóban, hogy félelmet keltsen, s egyben hamis bizonyítékokkal kívánja alátámasztani "a politikai terrorizmus itt kószál közöttünk" tételt.

Ez utóbbi esetben viszont Draskovicsot kell mihamarabb letartóztatni. De ha az nem megy, legalább elzavarni végre az anyja keservébe.

Szerintem ez a második változat a nyerő.

Bayer Zsolt