Ez a sonka pont olyan jol nez ki, mint a multkor,- amikor eloszor regisztraltam miatta - ..

Nem csak jól néz ki, hanem nagyon finom is. Fennséges!

Körbenéztünk a magyar üzletekben, a lengyeleknél, az olaszoknál, az ukrán és a német boltokban, háááát ...

egy baj van: még nem tudom, mit eszünk majd húsvétkor - esetleg csokinyuszit? Mert az rengeteg van.

De ilyet, mint a Doki sonkája, sehol se találtunk.

---

Sonka?


Iden mar csak lapulevelbe csavart fenykepe jut a melyszegenysegben elo magyaroknak.
El vonos Gordonka jovoltabol.

---

- Hogy készül a mákos bab?
- Véletlenül kettőt lapozol a szakácskönyvben.

---

---

Lecsót a keceléből
Aki nem így kavarja: hazaáruló!

De mi az a kecele? Többnyire bő, ráncolt kötény (a szoknyánál egy arasszal rövidebb), amibe a palócok a lecsóhoz szükséges zöldséget gyűjtik. Ezért lett a zsámboki hagyományőrző fesztivál neve: "Lecsót a keceléből!" De miért kell a zöldséget "gyűjteni"? Hiszen a hülye is tudja, hogy a lecsóhoz nem kell más, csak hagyma, paprika, paradicsom.

Na, akik így beszélnek, azok miatt megy hazánk (dalolva) a lecsóba. Az ilyeneknek fogalmuk sincs az ősmagyar (szerb) mítoszról. A lecsóság lényegéről. Semmiből sem tanulnak, de mindent elfelejtenek. Hát hányszor kell még leírni, hogy a lecsó nem étel! Életfilozófia. Nem lehet csak úgy belecsapni (mint a vagyonadóba), ez koncentráció, szubsztancia, férfisugallat. Magyarságunk próbaköve. (Még ha 1931-ig nem is említik a szakácskönyvek.) Hiszen más nációk is főzik, és majdnem ugyanazt vágják bele, mint mi, mégis, hol van az a lecsó a miénkhez képest!

Az csak gyuvecs. Rizseshúsos rác rakott lecsó. Legalábbis Magyar Elek ínyesmester szerint. Esetleg ratatouille (padlizsánnal, kakukkfűvel, bazsalikommal), ahogy Rémy, a francia patkány főzi a L'ecsóban. Vagy baszk piperade (fokhagymával, tojással, szeparatista módra). Esetleg török menemen, amiben az apróra vágott (vadmajoránnával megszórt) zöldségeket pépesre párolják, s még tükörtojást is ütnek a hegyibe, mintha aggoknak készülne. És gyanús az olasz peperonata (zellerrel, répával), a lengyel letczo (kaliforniai paprikából, cukorral!), a roma lacsaú (petrezselymes burgonyával) is.


Igazi lecsó csak magyar paprikából készülhet. Méghozzá többféléből! A húsos cecei fehér paprika mellett kell bele enyhén csípős bogyiszlói, félig pirossá edződött lecsópaprika is. Aztán fehérhagyma, szaftos paradicsom. Az arány élet-halál kérdése. Egy rész hagyma, két rész paradicsom, négy rész paprika. Ebben nincs alku. Aki nem így kavarja: hazaáruló.

Az sem mindegy, hogyan indítunk. Kockázott szalonna, hozzá lángolt (füstölt) kolbász, netán olaj. Karikára vágott hagyma, amit, ha már üvegesre fonnyadt (tűzről lehúzva), meghintünk pirospaprikával. (Vagy nem.) Aztán beledöntjük a kicsumázott paprikát. De hogy vágtuk fel? Ez sorskérdés. Karikára, esetleg hosszába, vagy negyedrét? Talán tépdestük? Aki magyar lecsót akar, nem dinsztel. Soha! Az megpirítja a paprikát. Nem kicsit, hanem végig. Nincs fedő! Csak kavarás. Aki párol, paprikafőzeléket kotyvaszt. Aztán eljön a pillanat (ezt érezni kell), amikor zutty, jöhet a meghámozott, gerezdekre vágott paradicsom. És a só. (Amikor felcsap a gőz.) Esetleg "macskapöcse" paprika. Igen erős, kicsi piros paprika, amit a lecsókirályok úgy is neveznek: "gyomorpokol". (Mennyivel szebb volt a paprika középkori neve: papríkató. Papok termesztették először, s amikor megkóstolták, mindig könnyeztek.)

Friss házikenyér és vörösbor. Ennyi. Nincs benne se virsli, se tojás, se tarhonya, se konyhai maradék. S nem lecsó a töklecsó, a citromos lecsó, a babos lecsó sem. Más étel. Bodrogi Gyula receptjén még gondolkodom. A színész (vendégeket várva) elfeledkezett a lecsójáról, s az elfőtt. Lötty, plötty, plutty: ilyen lett. Kétségbeesésében péppé turmixolta, vágott bele friss paprikát, paradicsomot, kolbászt, s újra alárottyantott. Így született a dupla lecsó.

Lecsóból ahány ház, annyi szokás. És annyi lecsókirály. Simonffy András író még velőt, májat, tejfölt, bort is tenne bele. De neki mindent szabad, mert ő ontológiai szintre emelte a lecsóság fogalmát, amikor ezt írta: "Az igazi magyar lecsó olyan, mint az Úristen. Egy, mégis annyiféle, ahányan hisszük."

Ámen.

Vinkó József / hetivalasz.hu

---