2009. október 28.

SZENTESI ZÖLDI LÁSZLÓ: ELMENT A BÖLCS, SZOCIALISTA JEGYBANKÁR



Sajtótörténeti nap ez a mai. Az intellektuális baloldali humor barátainak kedvenc napilapja, a Népszava ma a következő címmel adózott Fekete János bankár emlékének: Elment a bölcs, szocialista jegybankár. Képzeljük el, hogy a fiatal, pelyhedző állú Várkonyi Tibor - aki manapság a Népszava, hatvan évvel ezelőtt pedig a Szabad Nép munkatársa volt - 1950 októberének egy esős napján izgatottan nyit be főszerkesztője ajtaján. – Főszerkesztő elvtárs, főszerkesztő elvtárs - hadarja a fiatal Várkonyi -, rettenetes dolog történt. Meghalt a mi jó csehszlovák elvtársunk, a szakszervezetis Purkrábek úr. Már le is adtam a mai vezércikket. _ Nocsak - emeli fel tekintetét a kéziratból a Szabad Nép főszerkesztője -, hát fiam, neked még van mit tanulnod. – Eltévesztettem valamit, főszerkesztő elvtárs? – remeg az ifjú Várkonyi, mint a kocsonya, és már egy nagy fekete autóban látja magát. – Csak annyit, kedves elvtársam, hogy a cím, amely szerint Elment a bölcs, szocialista szakszervezetis kristálytiszta szolgalelkűségre vall. Bölcs csak a mi nagy tanítónk lehet. Nem jósolok magának nagy jövőt, fiam. – Értem, főszerkesztő elvtárs - lefetyeli a szavakat az ifjú Várkonyi Tibor, és hátrálva elhagyja a vörös drapériás főszerkesztői szobát. Szóval. Nem hittük volna, de a Népszava szervilitása az 1950-es Szabad Népét is felülmúlja. Vannak ott egyáltalán szerkesztők, korrektorok, akik oldalba böknék a Bonta Miklós nevű szerzőt, hogy figyelj, címadásban nem adunk bölcset, pláne nem szocialista jegybankárral együtt? Mert ha így jelenünk meg holnap, az egész ország rajtunk röhög, a nyugdíjas munkásőröket is beleértve. Még annyi, hogy a magunk részéről nem tudunk elképzelni olyan halálesetet, amikor a Magyar Hírlap lebölcsezné az illetőt harsogó címben. Létezik ugyanis a szakmai minimum, meg az elemi jóízlés, ugye. De Istenem, mi nem is a Szabad Népnél kezdtünk, mint Várkonyi Tibor bátyánk.