Ókori színházi álarcok Pompejiből
Pompejiből származó ókori színházi álarcokat fedeztek fel újra egy olasz múzeumban. A 15 maszkot még az 1749-es, Bourbon Károly, a majdani spanyol király utasítására végzett ásatások során találták, s egyéb régészeti lelettel Porticiban az uralkodói palotában őrizték.

"A maszkokról teljesen megfeledkeztek, s nincs túl sok adatunk róluk. Még azt sem tudjuk, hogy Pompeji melyik részén kerültek elő. A XVIII. századi ásatási napló csupán hevenyészett bejegyzéseket tartalmaz arról, hogy feltártak 15 maszkot" - mondta Mariarosaria Borriello, aki újra felfedezte az álarcokat.
Borriello szerint az a tény, hogy maszkokat egy helyen találták, arra utal, hogy egy ókori kézműves műhelyéből kerültek elő. Az álarcok gipszből készültek, s gondosan kimunkálták őket. Némely maszk "összeszorítja" ajkait, aminek az lehet az oka, hogy modellként szolgáltak a kézműves számára, aki valamilyen könnyebb anyagból készítette a színészek által viselt álarcokat. "Két maszkon betűk láthatók azon a helyen, ahol a szájnak kell lennie. Az egyik feliratot nem tudtuk megfejteni, míg a másik maszkon a Buco szó olvasható. Ez Buccus-ra, egy ókori komédiafajta, a fabula Atellana egyik állandó szereplőjére utal" - magyarázta Mariarosaria Borriello.
A Campania déli részén lévő, Nápoly és Capua között félúton lévő ókori város, Atella után elnevezett fabula Atellana dialektusban írt, verses rögtönzésekkel tarkított, gyakran obszcén komédia, amely az i.e. 2. és a i.sz. 4. század között volt népszerű. Buccus, a hetvenkedő egyike a fabula Atellana négy állandó szereplőjének. Ami a másik hármat illeti, Pappus volt a bolond, Maccus a bohóc, Dossenus a szélhámos. "Nem az összes színházi álarc készült a fabula Atellana szereplői számára. A lelet azonban igen jelentős, mivel semmiféle más emlék nem maradt fenn a fabula Atellana korai szakaszából" - hangsúlyozta Mariarosaria Borriello.
Az újra felfedezett ókori színházi maszkok augusztus végéig láthatók a Nápolyi Régészeti Múzeum időszaki kiállításán.













» Sertésinfluenza (H1N1) világhisztéria
» Pörzse megelégelte a cenzúrát - beadta a felmondását Szélesnek
» "MÉLTÓ MINISZTERELNÖK-JELÖLTJE LENNE A ZUSCHLAGOK PÁRTJÁNAK"
» Bajuszosok - Debreczeni, Dávid és Kuncze együtt rettegtek Orbántól
» "Here Comes the Sun"
» Olvasásra! Fontos cikkek - figyelemre méltóktól ...
» Választás 2010 - hírek, vélemények, média és sajtóanyagok
» Miniszterelnök-jelöltek és a létező szocializmus
» Titokban fejlesztették fegyverré a himlőt
» Emeszpé
» A tanú
» Extremely Hungary - Sikeres volt az amerikai magyar kulturális évad
» A Jobbik-jelenség - Orbán kormányában nem lesz sem MSZP-s, sem jobbikos
» ... ahogy a dolgok állnak mostanság ...
» Mi az az Új Világrend?
» The Truth About the JFK Assassination. Signal Processing Tells The Story - ieee.tv video
» "Áj em Lampert Mónika" - A baloldal hangja: "Az alantas indulatokra készülők ... "
» Verőlegények párnák közt - A körmös Bauer pofonokkal fokozta a kínt
» „Kezdem megérteni, hogy milyen érzés volt a Rákosi-rendszerben”
» Nincs itt semmi baj ...
» A Kolompár nagyon fontos ember és nagy politikus, akinek ekkora iratrendezője van az nem akárki. A bíró majd néz ki a fejéből, mikor a Kolompár előszedi a bizonyitékokat.
» Váratlan fordulat! Gyurcsány lesz az államfő?
» Bocsánatot kértek az elfeledett ausztráloktól
» Bányai István "magyarság-képeslapjai" Amerikában