2009-10-29

A liberalizmus hazai arca



Cenzúrát! Cenzúrát! Cenzúrát! – ezt követelte a köztelevízió tegnap reggeli adásában Tamás Gáspár Miklós. Az egykori SZDSZ-es honatya, filozófus az elmúlt években megszokott gyakorlat szerinti túlzott lazasággal és magabiztossággal huppant le a hófehér kanapéra, hogy feketén-fehéren megmondja: kinek van és kinek nincs helye a televízió képernyőjén. Az elvtársi hátba veregetés, a jól megmondtad, Gazsi azonban elmaradt…

A szabadelvű gondolkodónak beállított baloldali filozófus a következőket találta mondani a tágra nyílt szemmel, szemüvege felett pislogó Betlen Jánosnak: az adófizetők pénzéből fenntartott köztelevízió ne terjessze a szélsőséges nézeteket. Majd hozzátette, minden magyar állampolgárnak joga van nézeteinek kifejtésére; ám nincs minden állampolgárnak joga, hogy akárhol kifejtse a nézeteit, az csak egy lehetőség. A szelekciót különféle intézmények és különféle személyek végzik.

Tamás Gáspár Miklós szerint ezek a szelektáló különféle intézmények már nem jók, ahogy már a szelektáló különféle személyek sem… Ők csupán addig voltak jók, amíg csak a szociálliberális közegnek tetsző véleményformálók jelenhettek meg a képernyőn. A liberalizmus határai addig terjednek, ahol azt a liberálisok meghúzzák. Akik azon kívül vannak, azok a szélsőségesek, a rasszisták. Utóbbiak különös ismertetőjegye az is, hogy élesen bírálják a politikai elitet, a korrupciót és az úgynevezett politikailag korrekt beszédet. Bírálják azokat a bizonyos finom melléfogalmazásokat, amelyek csak egyvalamire alkalmasak, arra, hogy a lényegről tereljék el a figyelmet.

Tegnap reggel Tamás Gáspár Miklós kiesett a liberális gondolkodó szerepéből. Szerencsésebb történelmi helyzetű országokban utóbbiak különös ismertetőjegye, hogy olyan eszmerendszerben hisznek, amely a gondolatok széles spektrumának befogadására képes, de elveik egy ponton találkoznak, az egyén szabadságának mindenekfelettiségében. Tamás Gáspár Miklós éppen ezt az alapvetést kérdőjelezte meg… Kinek van és kinek nincs joga szerepelni az adófizetők által fenntartott köztelevízióban? A filozófus szerint az adófizetők majd 15 százaléka által támogatott Jobbiknak például nincs, a közvélemény-kutatások szerint mérhetetlen SZDSZ-nek, vagy az adófizetők alig tíz százaléka által támogatott MSZP-nek viszont igen. Vonáéknak TGM szerint arra van joguk, hogy saját zsebükből fizetett röplapokon jelenhessenek meg. Betlen János láthatóan zavartan szemlélte a filozófus fejtegetését, majd megkérdezte, milyen joga van egy tévének, hogy egy 14,5 százalékos pártot kihagyjon a műsorból? Tamás azonnal visszalőtt: „Nem joga, kötelessége.” A liberalizmus nevében mondta ki ítéletét, nincs helye a körétől eltérő különvéleménynek.

Tamás Gáspár Miklós tegnap még csak egy, a társadalom tizenöt százalékának támogatását maga mögött tudó politikai erő kitiltását követelte a képernyőről. De mi lesz ma és holnap? Kivel folytatódik a sor? Szijjártó Péterrel? Netán Lendvai Ildikóval? Ha előszedjük Tamás Gáspár Miklós értékelését, amelyet az európai parlamenti választások után adott, akkor a Fidesz szóvivőjének és az egykori cenzor, ma MSZP-elnök Lendvai Ildikónak sincs helye a képernyőn.

A filozófus a júniusi csúfos SZDSZ–MSZP EP-választási bukta után mondta: sértőnek érzi, hogy mit művelnek itt ezek a figurák. Politikai vezető rétegünk immár nem képes titkolni a maga silányságát. A silányság okát is megragadta a filozófus, amikor egykori pártjáról beszélt: az SZDSZ-ről mindenki tudja, hogy cigányvédő, buzivédő, füvező, „nyugatos” zsidópárt. Ezt „tudja” a közönség, és ezt szavazták le. Bírálta a kormány népnyúzó, megszorító politikáját is.

Vannak azonban olyan helyzetek, amikor a liberális be- és elfogadás határtalanná válik. Legnagyobb nemzeti ünnepünkön, október 23-án – amikor még vannak, akik arra emlékeznek, hogy a magyar nép fellázadt elnyomói ellen, de ellenállásukat Kádár János a szovjet csapatok hazánkra uszításával vérbe fojtotta, és a különvéleményt megfogalmazókat brutális kegyetlenséggel megtorolta – Tamás Gáspár Miklós kitüntetést kapott a kormányfőtől. Olyan emberek társaságában parolázhatott, mint a silány politikai elit túlélésének megágyazó Nyers Rezső, vagy éppen az MSZMP KB hajdani tagja, Ormos Mária. Ilyenkor elnémulnak a kritikus hangok, csak a mosoly ül az arcokon. A hazai liberálisok liberalizmusa addig tart, amíg az érdekeiket szolgálja. Amikor a silány politikai elit hatalma és jövője meginogni látszik, kiabálni kell, hogy időben rekesszük ki azokat, akik bennünket rekesztenének ki… Ez a valódi magyarországi liberalizmus.